Botrány

Mélyen hallgat Opitz Barbi az eltűnéses botránya óta

Címkék
Opitz Barbi

Bors

Létrehozva: 2023.01.07.

Barbi édesanyja azt állítja, lányát a 19 éves Albert rabolta el december 23-án.

December 23-án bombaként robbant a hír, miszerint eltűnt Opitz Barbi! Az énekesnő édesanyja tett közzé a Facebook-oldalán egy bejegyzést, amiben azt állította: lányát a 19 éves barátja, Albert rabolta el. 

A család azonnal értesítette a rendőrséget is, akik rövid időn belül megtalálták Barbit, azonnal az ügy azóta csak egyre bonyolultabb. Az énekesnő egyik közeli ismerőse megszólalt korábban lapunknak, szerinte nem ez volt az első eset, hogy Albert miatt bajba került volna Barbi. Azonban a rózsaszín köd elvakította a lányt, ezért sorra megbocsájtott a fiúnak.

20200817 Sztárban Sztár stáj Opicz Barbi fotó:Szabolcs László
Opitz Barbi nem kíván nyilatkozni a botránnyal kapcsolatban (Fotó: Szabolcs László)

Nem beszél a történtekről

A Ripost kereste Barbit és a menedzserét is, de nem reagáltak a telefonhívásukra. Bár az énekesnő korábban sem nyilatkozott szívesen a magánéletéről, az erotikus videós botránya alkalmával kivételt tett, de ezúttal teljesen elzárkózik a nyilvánosság elől. 

 

Visszatér a színpadra és a rajongók közé

Barbi rajongói már tűkön ülve várják, hogy találkozhassanak kedvencükkel, hiszen az ünnepek miatt az énekesnő sem állt eddig színpadra. Hétvégén azonban visszatér a munkába, legalábbis ez derül ki a legújabb posztjából. A rendőrségi ügy óta egyébként is kevesebbet szerepel, bár a közös fotókat törölte Alberttel. A 19 éves fiú azonban továbbra is azt mutatja, hogy minden rendben közte és az énekesnő között. A szerelmes fotókon ugyanúgy mosolyognak, és az eljegyzésükről készült felvételt is fent hagyta a közösségi oldalán. Ezek után joggal merülhet fel a kérdés: végleg szakítottak, vagy Barbi megbocsátott és a közönségtalálkozón felbukkan majd Albert is? 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”