Hosszú ideje pletykálják, hogy Berki Krisztián halála után végre újra rátalált a szerelem özvegyére, Mazsira. Noha a tavaly tavasszal elhunyt Krisztián és felesége kapcsolata épp az utolsó időszakban nem volt a legkiegyensúlyozottabb – szomszédaik családon belüli erőszakról és eldurvult vita miatti rendőri intézkedésről meséltek anno –, az asszonyt rendkívül megviselte gyermeke édesapjának váratlan halála. Hosszú időbe telt neki, mire magára talált, amiben nagy szerepe volt a táncnak is a Dancing with the Starsnak köszönhetően.
Az új szerelem szinte az első táncpróbákkal együtt érkezett Mazsi életébe. A titokzatos férfit az özvegy a barátnőin keresztül ismerte meg. Renáta sokat tanult a hibáiból, Krisztián halála után fél évvel például azt mondta, hogy soha többé nem fogja beengedni a nagy nyilvánosságot a magánéletébe, nem szeretné azt az életstílust folytatni, amit a volt kapcsolatában tapasztalt meg. Ezt a fogadalmát egyébként tartja is a mai napig, párját még soha nem mutatta meg a nyilvánosságnak. A férfitől kapott luxusterepjárót azonban nehéz láthatatlanná tenni, a kommentelők hamar kiszúrták, hogy milyen nagyvonalú úriemberrel él együtt, aki ilyen kocsival támogatja az autókázásait. Mivel a magánéletéről tényleg soha nem beszél, azt a nemrég felreppent hírt sem tudta senki megcáfolni vagy megerősíteni, hogy a kapcsolat végül szakítással végződött.
Most azonban olyan fényképek jutottak a Bors birtokába, amik nem csak azt bizonyítják, hogy a pár még együtt van, de azt is bemutatják, milyen boldogok: egy rendkívül különleges helyre utaztak ugyanis el közösen.
Hogy mi is ez a mesés hely, az kiderül szerdán a Borsból, ahol természetesen a leleplező fotókat is megmutatjuk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.