Kiderült, kislánya lesz a TV2 sztárjának - különleges nevet választottak neki

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 19. 18:00
A fiatal énekesnő néhány napja éppen a Borsban jelentette be, hogy férjével első gyermeküket várják. Szőcs Reni akkor még nem tudta a baba nemét, advent utolsó hétvégéjén egy különleges családi bulin erre is fény derült.
Bors

Hetek óta izgatottan várta a TV2 Star Academy című tehetségkutató műsorának győztese a mögöttünk álló hétvégét, hiszen eljött végre a nap, amikor családjaik körében végre ő és Márk is megtudhatta, kislányt, vagy kisfiút várnak-e áprilisra. Az énekesnőnek e tekintetben volt egy megérzése, ami be is jött..

- Már egy ideje megtudhattuk volna a születendő gyermekünk nemét, de úgy döntöttünk, hogy ennél a pillanatnál mindkettőnk teljes családjának jelen kell lennie. Ezért megvártuk az utolsó adventi hétvégét és hazautaztunk Erdélybe. Huszonhatan gyűltünk össze és egy kiadós ebéd után mindannyian kimentünk a kertbe, ahol végül meggyújtottuk a füstfáklyákat - mesélte a Borsnak Szőcs Reni.

Fotó: Szőcs Reni

Egészen addig, amíg fel nem szállt a hatalmas, rózsaszín füstfelhő, csak a testvérem felesége tudta, hogy kislányunk lesz, hiszen a nemet meghatározó genetikai vizsgálat eredményét csak neki küldték el. Mondjuk én azért sejtettem, hogy lányunk lesz, de ez csak amolyan nagyon erős megérzés volt 

- mesélte boldogan az énekesnő, aki lapunknak azt is elárulta, hogy már a névválasztáson is túl vannak.

- Na, a név kérdése az nehéz „szülés” volt! Márkkal soha nem szoktunk vitázni, de miközben kerestük a kislányunk nevét, néhányszor összeszólalkoztunk. Ami nekem tetszett, az neki nem és persze fordítva, így egy egész napon át pörgettük az utóneveket, mire rátaláltunk a tökéletesre. Améliának fogják hívni… - árulta el Reni.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.