BOLDOGSÁG

Gólyahír: Babát vár a gyönyörű magyar énekesnő

Bors

Létrehozva: 2022.12.12.

Bár az orvosa nem sok reménnyel kecsegtette, Szőcs Reni megérezte, hogy az "álomkórja" mögött csak egy hatalmas örömhír állhat.

Szőcs Reni 22 éves volt, amikor megnyerte a TV2 Star Academy című tehetségkutató műsorát. A fiatal lány nem sokkal később a háttérbe vonult, de nemrég új dallal rukkolt elő, melyből érezhető volt, hogy sokkal érettebb, tapasztaltabb, kiforrottabb, de ami a legfontosabb, boldogabb, mint korábban. Amikor a Bors rákérdezett, mi az oka annak, hogy szinte kicserélték, úgy döntött, nem kertel és elárulja, élete legboldogabb időszakát éli, hiszen egy új életet hord a szíve alatt.

Szőcs Reni babát vár
Szőcs Reni a Borsnak súgta meg az örömhírt Fotó: Szőcs Reni


Édesapja mutatta be élete párjának


– Tényleg ennyire látszik, hogy rendben vagyok magammal? Akkor itt az ideje, hogy elmondjam, Márk és én kisbabát várunk és ez az öröm sugárzik belőlem – kezdte boldogan Reni, aki régóta szeretett volna már édesanya lenni, de azt is tudta, hogy csak akkor vág bele a tervezésbe, ha olyan férfi lesz mellette, akiben azt érzi, hogy egy életre társra talált. – Sokáig úgy éreztem, hogy az a férfi, aki mellett nőként és anyaként is kiteljesedhetek, egyszerűen nem létezik. Aztán egy különös véletlennek köszönhetően megismerkedtem Márkkal. Mindketten Csíkszeredáról származunk és ő apukám csapattársa volt egy helyi cselgáncs klubban. 20017-ben apukám mutatott be neki, mert őt kérte meg, hogy kísérjen el engem Budapestre. 

Vonattal indultunk el és a tizenhat órás út során valami elindult köztünk

– mesélt kapcsolatuk kezdetéről az énekesnő, aki miután belépett élete első albérletébe, azonnal érezte, hogy valaki hiányzik. Márk is hasonlóan érzett, így a barátságból szerelem, a szerelemből pedig házasság lett. 

Fotó: Szabolcs László


Minimális esélye volt az anyaságra


A fiatalok idén kezdték el dédelgetni a családbővítés gondolatát, ugyanakkor a babaprojekt fölé árnyékként vetült az énekesnő orvosának jóslata, mely szerint minimális az esélye annak, hogy természetes úton áldott állapotba kerülhet.Az orvosom minimálisnak látták az esélyét annak, hogy természetes úton édesanya legyek. Ráadásul azzal is riogattak, hogy ahogy telik az idő, ez az esély is egyre csökken majd. 

Éppen ezért valódi csodaként éltem meg, amikor elvégeztem a tesztet és megjelent a két csík.

 Ezt csak azért meséltem el, mert tudom, hogy sok nő él azzal a tudattal, hogy ezért, vagy azért nem lehet gyermeke, de szeretném ha tudnák, hogy csodák márpedig vannak – fűzte hozzá Reni

Szőcs Reni babát vár
Szőcs Reni  a nyaralásán tudta meg az örömhírt Fotó: Szőcs Reni


Sikítva keltettem fel Márkot”


Az énekesnő nyáron a horvátországi nyaraláson érezte először, hogy a folyamatos fáradsága és aluszékonysága mögött az az örömhír állhat, amire vártak. – Az rendben van, hogy pihenni érkeztünk a tengerhez, de én látványosan túlzásba vittem. Gyakorlatilag képes voltam elaludni ülve, állva, de kis híján úszás közben is. Egyik este rendeltünk két koktélt, de még belekortyolni sem tudtam, mert szó szerint elszundítottam mellette. Másnap korán ébredtem és az első dolgom volt elszaladni a gyógyszertárba egy tesztért – idézi fel élete egyik legboldogabb pillanatát az énekesnő. – Persze sikítva keltettem fel Márkot, aki az első fél percben azt sem tudta hol, van. A másodikban sem, de akkor már az örömtől – tette hozzá Reni


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...