VÁD

Durva: talán maga sem hiszi, amit Szorcsik Viki állít

Bors

Létrehozva: 2022.12.08.

Szorcsik Viki a Farm VIP kamerái előtt jelentette ki, hogy fél játékostársától és attól tart, hogy bántalmazás áldozata lesz. Amit ezután mondott, arra szavak sincsenek.

Azok a tömegek, akik szerda este a Farm VIP adását nézték, egy emberként háborodtak fel Szorcsik Viki kijelentésén, amit csapattársáról, Mischinger Péterről mondott. A színésznő vádjainak bizony komoly polgárjogi és büntetőjogi következményei is lehetnek és korántsem az egykori exatlonos kerülhet bajba. 

Fotó: TV2

A színésznő nem biztos, hogy élete legjobb döntését hozta, amikor igent mondott a TV2 reality-jének felkérésére. Szorcsik Viki ugyanis gyakorlatilag az első perctől kezdve főszereplője, generátora a kirobbanó nézeteltéréseknek, hangos és méltatlan vitáknak. A Farm VIP szerdai adásában pedig alaposan túllőtt a célon. A közte és csapattársa, Mischinger Péter között adások óta tartó feszültség lezárásaként olyan súlyos vádakat fogalmazott meg az Exatlon sztárjával szemben, melyeket talán jobb lett volna átgondolnia, mielőtt forgó kamerák kereszttüzében kimondja őket.  

Engem olyan szinten megalázott a nőiességemben egy férfi, hogy nekem innentől fogva nincs miről beszélgetni vele.

 Ezt a hangnemet nem lehet megengedni! Nem lehet az, hogy ilyen burkolt agresszióval csináljuk végig ezt a játékot és féljünk egymástól – hangzott el Szorcsik Viki szájából a szerdai farmgyűlésen.  

Okfejtését, vagy inkább vádjait nem csak a csapattársai, de a nézők is hitetlenkedve hallgatták, hiszen a sportember nem használt a vele folytatott vitában obszcén szavakat és soha nem is lépett fel agresszívan sem vele, sem másokkal szemben. Ezzel szemben a színésznő mindezt többszörösen megtette már a játék során, szinte mindenkivel, akivel csak kapcsolatba került. Sőt, felvétel tanúsítja, hogy ordibálás közben egy fahusángot is Péter irányába hajított. 

Mischinger Péter éppen a becsülete okán érzi úgy, hogy meg kell szólalnia ebben a méltatlan ügyben. Hogy mit mondott az esetről?  Kiderül a Bors pénteki számából!  

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730056_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország bejelentette a válaszcsapást, emiatt törhet ki a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22516_resized.jpg?avcount=1701545422
origo.hu

Ezekkel a csapatokkal már biztos játszik a magyar válogatott az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kövesse élőben az Eb-sorsolást a Mandineren!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729561_auto_resized.jpg
ripost.hu

Eltemették Galambos Erzsit, fotókon a búcsúztatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729754_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Megszűnt a Parászka Boróka vádjai alapján indult büntetőeljárás – most őt perelik majd rágalmazásért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22508_resized.jpg?avcount=1701545422
origo.hu

Őrjítően szexi, átlátszó fehérneműben Vasvári Vivien - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727614_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 pikáns kolbászos recept, amit idén télen ki kell próbálnod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Éjjel szóltak nekünk" – gyilkosság áldozata lett Nagy Melanie eltűnt rokona

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701545422
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701545422
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/DMQimYGYdfCnyngtD2RRkzwbmZO4OHAmLXHYU3-PrOY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2ZTgyOWJjM2FlNzQ3MmVhYmJmN2FmZGY1NWFhM2Vk.jpg
DWTS

Ördög Nóri alaposan keresztbe tett Marics Petinek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/JO4Lx4vk0ITzc3kz3_1Daw-JDF-PS486lPWbNzcAgqs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRiMThmOTdmM2EwODRhYjY5NDllZGM3NGY5OGNiZmEx.jpg
Tánc

Leleplező fotó: sármos férfi táncoltatta meg Tóth Verát