tervek

Csuti: „Még nem mutatom be új kedvesem a gyerekeimnek"

Létrehozva: 2022.12.31.

Szabó András, Csuti eseménydús évet zár. Válása után még egy családi tragédiát is fel kellett dolgoznia, ám az új évnek, új párjával mégis pozitívan áll neki.

Olykor az élet ad, máskor elvesz. Szabó András, Csuti ezt érezheti, mikor lajstromba veszi az elmúlt év történéseit. Ott volt a magánéleti válság, mellyel majd’ egy éve már, hogy szembe kellett néznie. Kulcsár Edinával az év elején jelentették be, hogy véget ért a házasságuk. Ráadásul év elején elveszítette mindkét imádott nagymamáját.

Csuti
Fotó: Bors


– Egy valamit remélek a jövő évtől: kevesebb veszteséget, több egészséget, a többit majd én megoldom! – kezdte az üzletember. Rokonai elvesztése megrázta, hiszen nagyszüleihez szoros kapcsolat fűzte, nagypapájáról is megosztott egy kis emléket.
– Legutóbb pont úgy mutattam meg a fiamnak a csillagokat, mint ahogyan azt a nagypapám tette anno nekem Badacsonyban. Igazán szép emlék ez számomra, és ahogy látom, Medox is nagyon vevő az ilyesmire. Csillogó szemmel ezt mondta nekem: apa, én még életemben nem láttam ilyen szépet! – mesélte a büszke apuka, aki nemrég jött vissza a szokásos téli pihenéséről, ahová édesanyja, és nevelőapja is elkísérte. Azonban új partnerét egyelőre nem mutatta be még a család egyik tagjának sem.

Még nem mutatom be új kedvesem a gyerekeimnek. Szeretnék eljutni a kapcsolatnak olyan fázisába, amikor már biztosak az érzelmeink. Nagy útkeresés volt ez az év, talán én is egy kicsit óvatosabb lettem

 – mesélte Csuti, és azt is elárulta, vajon milyen tervei vannak az újév utolsó napjára.

Szabó András Csuti, TV2 Mokka
Fotó: TV2

Valószínűleg otthon maradok, még az is lehet, hogy kettesben a párommal. Már nem vagyok az a nagy bulizós, mit régebben. Mondjuk legbelül még mindig ugyanaz a gyerek vagyok, mint voltam, csak bizonyos dolgokban lettem érettebb, tapasztaltabb

 – fűzte hozzá a Social Guru tulajdonosa, akit a jövőbeni terveiről faggatunk tovább.
– Már nem vágyom extrém dolgokra, hiszen ugrottam már ki repülőből, bungee-jumpingoltam is, ugyan úsznék még cápákkal szívesen, de már nem olyan fontosak ezek a dolgok

Én csak annyit szeretnék, hogy ne veszítsek el több számomra fontos embert, és annyi minőségi időt tölthessek a gyermekeimmel,  amennyit csak lehet! 

– zárta le Csuti reményteli gondolatokkal a beszélgetést.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711687512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711687512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711687512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...