Igen

Titokban, kölcsönruhában ment férjhez Nóci

Létrehozva: 2022.10.06.

Teljes titokban, kisfia születésnapján kötötte össze életét szerelmével Czifra Noémi. Csak most fedte fel, hogy is zajlott a nagy nap.

Forrás: YouTube

Csak most derült ki: még júliusban, teljes titokban, rendkívül szűk családi körben megházasodott Czifra Noémi, akire alighanem mindenki a ValóVilág műsorvezetőjeként, Nóciként emlékszik. Noha 20 éve nem vállal nyilvános szerepléseket egy-egy kivételes alkalmat leszámítva, és nem is a nagyközönség előtt éli az életét, máig sokan tisztán emlékeznek rá.

Mint elárulta, esküvőjén is csak két tanú, és szerelmével, Andrással közös fiuk, Simi volt jelen, ráadásul a boldogító igent is egy kölcsönkapott csipkeruhában mondta ki, így még véletlenül sem lehet azt mondani, hogy extravagáns lett volna az esemény – meghitt annál inkább.

– Nem volt jelen más, csak a két tanú és Simi, a fiunk. Viszont tudtuk, hogy néhány héttel később, augusztus 6-án a családdal és a barátokkal is bulizunk egy jót. Kívánni nem lehet jobb embereket azoknál, akik körülvesznek jelenleg, hiszen miközben én is intézem a magam feladatait, ők is alaposan belefolytak a készülődésbe. Nemcsak a sminket, de még a dekorációt is a baráti csapat segített összehozni, sőt, a vőfély is társaságbeli volt – mesélte a Best magazinnak Nóci, hozzátéve: ez utóbbi alkalomra már egy barátnője varrt neki ruhát.

Az esküvőt egyébként Simi fiuk születésnapján tartották. A pár ráadásul hét éve van együtt, ami sokaknál szakítópróba, őket azonban láthatóan inkább megerősítette.

– Fantasztikusan sikerült nap volt, tökéletes megerősítése a mi kötelékünknek, amin még viccelődni is szoktunk. Hiszen van, aki hét év után válni szokott inkább. Nálunk azonban soha nem volt egy pillanat bizonytalankodás sem az elmúlt időszakban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701324
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel