Gyász

Tragikusan fiatalon halt meg a felesége: Őszintén beszélt fájdalmáról a magyar színész

2022. augusztus 12. péntek 06:45

Andrea egy kisfiút hagyott maga után félárván.

Egy év telt el azóta, hogy életét vesztette Urbán Andrea színésznő. Férje, Bozsó Péter tudta, hogy nem lehet segíteni élete szerelmén, és igyekezett felkészülni a legrosszabbra, ám csak most, egy évvel később érzi úgy, hogy kezd kilábalni a gyászból, és képes beszélni a történtekről. A 49 éves édesanya egy fiatal fiút hagyott maga után félárván.

Éveken át hősiesen küzdött Andi, de a végén már fel voltunk készülve az elvesztésére. Nehéz volt az elmúlt egy esztendő, de úgy érzem, most jutottunk el oda, hogy kezdünk felállni a padlóról. Kialakítottuk a fiammal az új életünket kettesben, és meg is szoktuk azt. A család és a barátok mellettünk állnak, mindenben támogatnak, segítenek minket. A szüleim szerencsére még fiatalok, jó erőben vannak, most ők a legnagyobb támaszaim. Ha napközben vagy esténként dolgoznom kell, azonnal jönnek, hogy vigyázzanak az unokájukra, amiért nagyon hálás vagyok nekik – nyilatkozta a színész a Blikknek. Hozzátette: a történtek feldolgozásában gyermeke és a munkája adta a legtöbb erőt.

Bármennyire is magam alatt voltam, apaként muszáj volt összeszednem magam, hiszen a fiamnak szüksége van rám 

– vallotta be Péter.

Szerencsére jó a kapcsolatunk, barátok is vagyunk, így mindig minden jó és rossz dolgot meg tudunk beszélni. Tudom, hogy teljesen nem lehet pótolni az édesanyját, de érzelmileg igyekszem minden szeretetet és törődést megadni neki. Ő és a munka segített a történteket feldolgozni. Én olyan ember vagyok, aki nem tud pihenni, akkor érzem magam jól, ha dolgozhatok, ez az én terápiám – tette hozzá.

Bozsó Péter, akit a legtöbben a South Park Stanjének magyarhangjaként, illetve a Jóban rosszban Szlávik Jenőjeként ismernek, elmondta: a 16 év után megszűnő sorozat óta is rengeteg megkeresése van.

Sajnáltam, amikor kiderült, hogy véget ér a sorozat, mert nagyon szerettem a karakteremet és a stábot is, de nem estem kétségbe, hiszen mindig is voltak munkáim, és ez azóta sem változott. Először azon gondolkodtam, hogy szeretnék rendezni, de végül úgy hozta az élet, hogy most a szinkronmunkákra került a hangsúly. Emellett persze, játszom néhány darabban is. Azért is szeretek színész lenni, mert nagyon sokrétű ez a szakma, és váltogatni lehet, hogy éppen melyik szegletét űzöm.

Fotó: Comedy Central/Magócsi Ildikó
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15159823_auto_resized.jpg
origo.hu

A kampányfinanszírozási botrány után távozik Soros embere a fővárosi önkormányzattól - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8912_resized.jpg?avcount=1664384711
magyarnemzet.hu

Kolera, tuberkolózis, trauma – az ukrajnai háború egészségügyi hatásai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15158973_auto_resized.jpg
metropol.hu

Brutális támadás! 12 éves gyerekek bántalmazták és erőszakolták meg társukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15159761_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Soros-közeli szervezet vezetője távozik a fővárosi önkormányzattól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15158526_auto_resized.jpg
metropol.hu

„Jobb, ha vigyázol” – a kis György herceg kőkeményen helyben hagyta osztálytársát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15157524_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megverték osztálytársai a vonat elé ugró 11 éves Hannát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8913_resized.jpg?avcount=1664384711
origo.hu

Megszólalt G.w.M elhagyott felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8897_resized.jpg?avcount=1664384711
vg.hu

Mire érdemes odafigyelni a számlaválasztás során?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8901_resized.jpg?avcount=1664384711
origo.hu

Így látják a fenntarthatóságot a magyar kisvállalkozások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15157885_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Androidos a mobilod? Levonják a pénzedet, ha nem törlöd ezeket az alkalmazásokat

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/YfAFlfE7ESLB3RLEPQ1eHq1_lhU89TM2wfbs-vJxbFE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBjYzkyNTM3NWFlNTRjMDZhZGE2NzM0N2ExNTYwNjdi.jpg
Segítség

„Minden nap elmondja, hogy élni akar!” – halálos kórral küzd a harmadikos Noémi, Curtis és párja segít neki

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/qbRKY5YYW82fgekwqh_4VEjCM9kFPcAK4g61DX-SCME/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2NjliZDRmMzY4MTQ2MjFiYjViNDM3YjE1YTZiYTk4.jpg
Életkor

Így nézne ki ma Diana hercegné? Komoly vitát szült egyetlen fotó