Buli

Mindent kiderítettünk Justin Bieber privát after partyjáról

2022. augusztus 15. hétfő 03:00

Mintegy százfős stábbal jött Budapestre a kanadai világsztár, hogy fergeteges koncertet adjon a Sziget Fesztiválon. Justin Bieber csütörtökön érkezett fővárosunkba csapatával együtt és persze vele jött imádott felesége és közös kutyájuk is. A tényleg fantasztikusra sikeredett szigetes buli után ahogy kicsekkoltak, várta az énekest és embereit egy bérelt limuzinkonvoj és azonnal Turára hajtottak. A Grammy-díjas előadó ugyanis egy privát bulit rendezett csapatának, hogy megköszönje nekik munkájukat.

Forrás: Instagram

Mint azt a Bors megírta: Dua Lipa és a kanadai énekes voltak az idei Sziget Fesztivál legdrágább előadói, őket övezte a legnagyobb érdeklődés. A 13 éves kora óta reflektorfényben élő világsztár pénteki fellépésén is full telt ház volt, szó szerint a fán is lógtak. A nemzetközi sajtóból lehet tudni, hogy a tinibálvány közel 400 millió forintba került, de nemcsak a buli díja volt sok, hanem a kívánságlistája is hosszú. 

Fotó: Szabolcs László

Korábban sokan írtak róla, hogy a sikereivel fiatalon milliárdossá vált sztár menedzsmentje meghatározott márkájú innivalókat, ásványvizet, üdítőt, rágcsálnivalót kért a napi ötszöri, séf által elkészített ételig nem csak magának, hanem stábja összes tagjának. A szervezők szerint 70 fővel érkezett a világsztár, de a budapesti fellépés előtt Helsinkiben mintegy százfős volt a Justin-csapat, ide is biztosan együtt érkeztek. Az énekes ugyanis családjaként szereti stábja tagjait, akik között saját orvosa és saját biztonsági szolgálata is van. Az sem titok, hogy a sztár nem lép anélkül a közönség elé, hogy embereivel és feleségével egymás kezét fogva nem imádkoznának.

 

Fotó: bdpstgroup.hu

Pókember és szuperhős barátai a kastélyban

A 28 éves Justin Bieber Justice World Tour című koncertsorozata az énekes betegsége miatt júniusban megszakadt, több fellépését is le kellett mondani. Úgynevezett Rumsay Hunt-szindrómát diagnosztizáltak nála, lebénult a fél arca. Hatalmas volt a pánik, de végül a rajongók és a koncertszervezők legnagyobb örömére, két hónap szigorú pihenés és speciális terápia után július 31-én folytatta Európában a sorozatot. A világsztár és ezzel együtt hatalmas stábja is feszített tempót diktált idén, mint kiderült: Szigetes bulijuk volt a szezonzáró. Utána kis szünetre mennek,  a turnéjuk csak szeptember 4-én folytatódik Dél-Amerikában.

A helyszínről előre bérelt limuzinkonvojjal az egész csapat együtt utazott Bieberrel a Turai Kastélyba. Az énekes meglepetés csapatösszetartó partit szervezett embereinek, akik nélkül szerinte ő sehol sem lenne. A világsztár által megosztott fotókon jól látszik, ahogy az előadó Pókembernek öltözve szórakoztatja barátait, akik közül többen énekeltek is. A dekoráción is jól látszik a Marvel-tematika, amit bizonyára korábban leegyeztettek a szállodával. Természetesen kerestük a BOTANIQ Turai Kastélyt is, de titoktartásra hivatkozva nem nyilatkoztak.

 

Felesége Magyarországra is elkísérte

Bieber magánélete 14 éves korától igazán hektikusan alakult. A szintén tinisztár Selena Gomezzel majd egy évtizeden keresztül se veled, se nélküled szerelemben éltek és állítólag a magyar szupermodell Palvin Barbival is jártak. 

Mindenesetre Hailey Baldwint 2018 júliusában jegyezte el, két hónappal később össze is házasodtak, és azóta is boldog, kiegyensúlyozott a kapcsolatuk. A szintén világhírű modell szinte mindenhová, így Budapestre is elkíséri szerelmét közös kutyusukkal, Oscarral együtt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15179041_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes részletek derültek ki a pozsonyi buszmegállóban történt halálos gázolásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9031_resized.jpg?avcount=1664807709
mandiner.hu

Orbán Viktor 2010-2034 - ezt tetováltatta magára egy rajongó - KÉP

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15177219_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Drámai részletek: Kiderült, hova került a megkéselt nyírteleki fitneszmodell kislánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15177718_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Hol vannak a gyerekek?” – Csutit számon kérte Kulcsár Edina dédmamája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9028_resized.jpg?avcount=1664807709
origo.hu

Egy pickupos fogta magát, és visszafordult az Erzsébet híd közepén - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15178883_auto_resized.jpg
travelo.hu

Rekordszaporulat: Több mint 500 vipera született hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9029_resized.jpg?avcount=1664807709
origo.hu

Vállalkozónők figyelem, ősszel ismét indul Dobbantó tréning!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8975_resized.jpg?avcount=1664807709
metropol.hu

Téged is lázba hoznak a LEGO® -s fejtörők? Akkor eljött a Te időd!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15179325_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két holttestet találtak a belvárosi parkban, rendőrök lepték el a környéket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9030_resized.jpg?avcount=1664807709
she.life.hu

Lelki problémák és sport: a súlyzózás nem fogja megoldani az életed

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/v4Dd9n-1GCxv38O9KhNEBvxwAJgTkdGWCV6WBJa9moE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZkZWQzYTk4NjQ4MjQyOTY5MmI2MzQ5ZWFmYmM2YmI1.jpg
Gyász

Szívszorító látvány: Előkerült az utolsó felvétel a múlt héten meghalt zenészről

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/BZCYjXo47ymDlKD5AXWs10htHIZDBCWQz0TCOvDUnUU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhYWZmYmVjNGFlNDRlODI4ZDllMzNhMTU0NDdkNjg1.jpg
Megrázó

Súlyos történet! Apja után újabb emberről állítja Szilágyi Liliána, szörnyű dolgokat tett vele gyerekként