Tragédia

„Börtönbe is zárhatnak, akkor is bebizonyítom” - újabb fejlemények Babicsek Bernát tragédiájáról

2022. augusztus 15. hétfő 21:05

Újabb nyomozás indult Babicsek Bernát halála miatt.

Babicsek Bernát édesanya bízik benne, hogy végre kiderül az igazság fia halálával kapcsolatban. Mint ismert, a színész december 31. éjjelén füstmérgezésben hunyt el. A ház egyik riasztója megszólalt, egy járőr ki is ment a solymári házhoz, aki azt hitte, a kéményből árad ki a füst.

– Újra elkezdődött a nyomozás, mely során egyre inkább bebizonyosodik az, amit én eddig is gondoltam, hogy a fiam életét meg lehetett volna menteni – mondta a Blikk-nek Babicsek Márta. – A járőr ugyanis csak pár percet tartózkodott kinn, amelynek során a ház három oldalát nézte meg, a negyediket – ahol a kémény volt – nem, pedig akkor láthatta volna, hogy nem onnan árad a füst, hanem a másik oldalt lévő szellőzőből, ami bajt jelez. Azt hittem, infarktust kapok, amikor májusban megláttam a felvételeket, amelyeken ez jól látszik. Ezután döntöttünk úgy, hogy fellebbezünk. A célunk, hogy a hatóságok is elismerjék, a fiunk még élhetne. Börtönbe is zárhatnak, akkor is bebizonyítom, hogy mulasztás történt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15191867_auto_resized.jpg
origo.hu

A dollárbaloldal főnöke saját maga dicsekszik az álomvillával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9103_resized.jpg?avcount=1665085208
origo.hu

Döbbenetesen végződött Alec Baldwin gyilkossági ügye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15190922_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokkot kaptak a szülők, olyat tett unokájával a nagymama

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15189378_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz erők súlyos veszteségeket szenvedhettek el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15190192_auto_resized.jpg
ripost.hu

Így tárold télen a diót és elkerüli a moly

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15190872_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Opitz Barbi számára még mindig nem ért véget a rémálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9106_resized.jpg?avcount=1665085208
mandiner.hu

Rendőri intézkedés közben eltört Tordai Bence kisujja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15191420_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Színkalauz: ezeket a színeket válaszd a nappalidba, 2. rész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9072_resized.jpg?avcount=1665085208
origo.hu

Egyedülálló megoldás vállalkozásoknak kártyaelfogadásra(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15192766_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ő volt a mi napsugarunk” – zokogta annak a pici lánynak a mamája, akit halálra gázolt egy részeg magyar férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15189098_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jelentkezett Csobot Adél: Sajnálatos hírt kell közölnünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9090_resized.jpg?avcount=1665085208
teol.hu

Sarka Kata ezzel a szexi fotóval ünnepelte a születésnapját

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/xUTvNeLekfc3m8IfUndMyQT3fYv_Q-VuLse6Zw8Wrow/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiNTJkNjBjYTk2NzQwNDc5NzQ3YTIyNDM5NzQ3NjMx.jpg
Baleset

Drámai pillanatok a TV2 stúdiójában: Mentő vitte kórházba a Sztárban sztár leszek! énekesét

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/g846AB5p_Y-IHUnDEaDVckOCzzI80Jzf8wI9FiQsd20/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkMDFlZTg2NDU3ZTQ3NzNhOWEwMDRjYjM1M2Y4OWY4.jpg
Fenyegetés

Az elhunyt Paudits Béla családja megfenyegette Lajsz Andrást