Babicsek Bernát édesanya bízik benne, hogy végre kiderül az igazság fia halálával kapcsolatban. Mint ismert, a színész december 31. éjjelén füstmérgezésben hunyt el. A ház egyik riasztója megszólalt, egy járőr ki is ment a solymári házhoz, aki azt hitte, a kéményből árad ki a füst.
– Újra elkezdődött a nyomozás, mely során egyre inkább bebizonyosodik az, amit én eddig is gondoltam, hogy a fiam életét meg lehetett volna menteni – mondta a Blikk-nek Babicsek Márta. – A járőr ugyanis csak pár percet tartózkodott kinn, amelynek során a ház három oldalát nézte meg, a negyediket – ahol a kémény volt – nem, pedig akkor láthatta volna, hogy nem onnan árad a füst, hanem a másik oldalt lévő szellőzőből, ami bajt jelez. Azt hittem, infarktust kapok, amikor májusban megláttam a felvételeket, amelyeken ez jól látszik. Ezután döntöttünk úgy, hogy fellebbezünk. A célunk, hogy a hatóságok is elismerjék, a fiunk még élhetne. Börtönbe is zárhatnak, akkor is bebizonyítom, hogy mulasztás történt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.