Sláger Tibó

Megszólalt harmadik agyvérzése után a magyar mulatós sztár: „Szeretném magam mögött hagyni és elfelejteni a történteket"

agyvérzés
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 21. 08:30 / FRISSÍTÉS: 2022. július 21. 09:10
Öt hónappal a harmadik agyvérzése után csaknem teljesen felépült Sláger Tibó. Szeretné a múltat, a rossz emlékeket maga mögött hagyni, és csak a pozitív dolgokkal foglalkozni.
S.M.

Sláger Tibó április végén, három hónap kihagyás után tért vissza a színpadra. A dalszerző-énekes február 18-án kapott agyvérzést, kórházba került. Hosszú volt a gyógyulás, de úgy érzi, a nehezén már túl van.

Most már bátran ki merem jelenteni, sokkal jobban vagyok, és lassan visszatérek a régi önmagamhoz. Érzem, hogy a történtek hatására sokkal megfontoltabb, körültekintőbb, óvatosabb és talán bölcsebb is lettem. Még néhány hét és magam mögött hagyhatom az elmúlt hónapok kellemetlen eseményeit, és már újult erővel, sok-sok remek ötlettel folytatom az utam – kezdte érdeklődésünkre.

Tibó élete a zene és nem utolsósorban a közönsége. A rehabilitációja alatt is az a gondolat segítette a gyógyulásban, hogy mielőbb visszatérhessen a színpadra.

– Hosszú időszak volt számomra, amíg kiestem a munkából. De Hála Istennek ez mit sem számított a közönségnek. Nagyon kellemes élmény volt számomra, amikor Baja mellett egy kis tóparti rendezvényre kaptam meghívást, és amikor mentem a színpad felé, azt vettem észre, az emberek felállnak és tapsolnak nekem. Fantasztikus élmény volt számomra, elszorult a szívem és a meghatódottságtól könnyek szöktem a szemembe. Felemelő érzés volt, és az jutott eszembe, mennyire szerencsés vagyok ezekért a pillanatokért, és hogy sikerült visszatérnem. Érdemes élni! – mondta meghatódva.

Sláger Tibó
Csak a jövőre koncentrál, a rossz emlékeket maga mögött hagyja. Fotó: Bors

Az énekes most már csak előre szeretne nézni, és onnan folytatni, ahol a betegsége előtt abbahagyta.

– Már túl vagyok a nehezén, 98 százalékban meggyógyultam. Szeretném magam mögött hagyni és elfelejteni a történteket, mint egy rossz emléket. Már csak a jóval, a pozitív dolgokkal akarok foglalkozni, és mindent át kell értékelnem, és csak arra koncentrálni, ami hajtja és előbbre viszi az embert – jelentette ki. Ezt bizonyítja az is, hogy tele van felkérésekkel, örömmel újságolta, a következő hetekben még külföldön is találkozhatnak vele rajongói.

Változni, változtatni szerettem volna a „tempómon”, ez többé kevésbé sikerült. Meglepő módon nagyon sok felkérést kaptam és kapok a mai napig is, így a nyaram nagy része munkával telik. Természetesen próbáljuk a kellemeset a hasznossal összekötni, a hónap végén egy hétre Erdélybe utazunk. Mindig szerettem oda járni, olyan, mintha otthonról ott is haza érkeznék. Gyönyörű a táj, és az emberek is csodálatosak. Három napon át Sláger Tibó dalaitól lesz hangos Kilény, Illyefalva és Bardóc – mondta.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.