Gyermekhalál

Harcba száll a becsületéért Hopp Csilla barátnője

Létrehozva: 2022.06.09.

Inkább vállalja a bírósági tortúrát, minthogy úgy kelljen élnie, hogy az ő lelkén szárad egy gyermek halála. P. Kármen ezért nem fogja elfogadni a felfüggesztett börtönbüntetést, amit az ügyészség kért rá gondatlanságból elkövetett emberölésért.

Forrás: Bors

Napokon belül bíróság elé áll az a fiatal nő, aki jelen volt annál a tragikus balesetnél, melyben L.L. Junior kisfia, Dávidka meghalt.

Nyilvánvaló, hogy aki ott volt aznap, az soha az életében nem tudja kitörölni az emlékeiből 2019. augusztus 31-ét. A napot, amikor a kisfiú egy hirtelen mozdulattal kitépte a kezét a felnőtt fogásából, és átrohant az úton. A gyermeket egy arra szabályosan haladó autó elütötte, aminek következtében a kicsi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Fotó: TAMAS DOMBOVARI / Bors

A rendőrségi nyomozás azonnal kezdetét vette, az első hírek arról szóltak, hogy a gyermek édesanyja, Hopp Csilla fogta a kisfiú kezét… Aztán a nyomozás előrehaladtával megváltozott az ügyészség álláspontja, és végül az édesanya barátnőjét, P. Kárment vádolták meg gondatlanságból elkövetett emberöléssel.

A fiatal nő számára halmozottan nehéz ez a helyzet: a legjobb barátnője gyermekének halálát kérik rajta számon, idén februárban pedig életet adott az első gyermekének, édesanya lett. Kismamaként pedig különösen érzékeny az emberi lélek.

Kármennek napokon belül kell bíróság elé állnia, már ismert az előkészítő ülés időpontja. Ha ezen a tárgyaláson Kármen elfogadja az ügyészség vádját, a gondatlanságból elkövetett emberölést és az azért járó felfüggesztett büntetést, számára véget is ér a tortúra. Kisétál a bíróságról és végre megpróbálhat tovább lépni.

Fotó: TAMAS DOMBOVARI

De a fiatal édesanya a hírek szerint harcba száll, s nem ismeri el a bűnösségét. Inkább végig csinálja az akár még évekig elhúzódó tárgyalássorozatot, kockáztatva azt, hogy esetleg komolyabb büntetést is kaphat, minthogy azzal a tudattal éljen élete végéig, hogy a kisgyermek halála szárad a lelkén.

– Ebben az ügyben a vádemelés óta nem történt semmi – mondta lapunk megkeresésére dr. Drescher Ivor, P. Kármen ügyvédje. – Amit az ügyfelem a nyomozati szakban mondott, arról nem tudok nyilatkozni, arról azonban igen, hogy csak az számít majd, amit az előkészítő ülésen mond majd. Ott egyébként nem kell sokat beszélnie, csak annyit kérdeznek majd, hogy bűnösnek vallja magát vagy sem.

Mikor azt kérdeztük az ügyvédtől, hogy mit fog felelni Kármen, akkor a jogász így felelt:

– Ezzel kapcsolatban nem nyilatkozhatok még.

Hopp Csilla ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor szerint érthető, hogy miért nem fogja bűnösnek vallani magát P. Carmen:

– Bár a felfüggesztettel azonnal kisétálhatna a bíróságról, nem csodálom, hogy nem akar úgy élni, hogy az egész világ úgy tekint rá, mint egy gyermek gyilkosra. Muszáj lesz kiállnia magáért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714988110
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714988110
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián