Wossala Rozina három éve részt vett egy nyaraláson, ami teljesen megváltoztatta az életét. Az étteremtulajdonos úgy döntött, drasztikusan átalakítja a mindennapjait, melynek kiemelt részét fogja képezni az önmegtartóztatás. A következő egy évben eszerint élte az életét.
Az evés mellett az ivási szokásait is átalakította, addig ugyanis rendszeresen fogyasztott alkoholt.
– Nekem az alkohol annyira normális velejárója volt az életemnek, hogy nem is vettem észre, hogy az mennyire nem normális. Ezen pedig változtattam – mondta Rozina, aki ugyanakkor nem vonta meg magától a bűnös élvezeteket.
– Nem szerettem volna úgy élni az életem, hogy feszültség van az alkohol, vagy akár a hús és köztem.
Rozina a sportot is egyre komolyabban veszi, a futás a mindennapjai részévé vált és már 10 km lefutására is képes, amit hatalmas eredménynek tart.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.