Anya

Rúzsa Magdi: Most még nehéz, mindenki fáradt

Létrehozva: 2022.03.07.

A három újszülöttet három óránként kell etetni, így valaki mindig ott van az énekesnő mellett, hogy a segítségére legyen. Rúzsa Magdi a Borsnak elárulta: egy komplett csapat kell, hogy minden rendben menjen.

Rendhagyó interjút adott lapunknak az énekesnő, aki pár napja vihette haza a február elsején született hármas ikreit, Lujzát, Kevét és Zalánt. Magdinak nyilvánvalóan egy szabad perce sincs, így a kérdéseinket írásban küldtük meg, a válaszok pedig hangfájlban érkeztek. Így volt részünk abban a szerencsében, hogy a külvilágból elsőként mi hallhattuk a babák angyali hangját.

– Nagyon jó itthon lenni végre – hallatszik Magdi hangja, mögötte pedig egy vidám kis fickó gügyögése. – Nyilván három babához kell segítség, hiszen nincs annyi kezem. Folyamatosan figyelni kell, így valaki mindig itt van mellettem. Hála Istennek nagy a család, mindenki segít. Illetve az unokahúgom állandó jelleggel itt van velem. Éppen gőgicsél az egyik baba – teszi hozzá végtelen szeretettel a hangjában, Rúzsa Magdi.

 

Nem egyszerű helyzet

 

A családi összefogás az énekesnő szerint a legnehezebb időszakban is átsegíti őt a férjét. Magdiék egyik napról a másikra lettek nagycsaládosok, ami hatalmas változást hozott az életükbe, de szerencsére már a kórházban elsajátíthattak sok mindent ahhoz, hogy otthon gördülékenyen menjenek a dolgok.

– A napi rutinunk ugyanaz, mint amit a kórházban megtanultunk – folytatta az énekesnő. – Szerencsére sikerült átültetni ide haza is, így nem vagyunk teljesen elveszve, tartjuk a tempót. Pihenni persze most még nincs idő, három óránként etetjük a babákat, úgyhogy nem nagyon alszunk… Nyilván mindenki fáradt, a férjem is rengeteget segít, úgyhogy nem egyszerű – mondta Magdi, majd így folytatta: – De, tisztában vagyunk vele, hogy ez egy ilyen időszak, mindenkinek nehéz, nyilván, de ugyanakkor olyan sok szeretetet kapunk, hogy senki sem panaszkodik az erőltetett tempó miatt.

Három gyerek, három féle személyiség

 

A babákkal még csak most ismerkednek a szüleik, de már most látszik, hogy ki milyen pozíciót foglal magának az épp kialakuló hierarchiában. Bár Magdi nem árulja el, hogy az egy szem lánya, vagy épp a két fiú közül az egyik tör falkavezéri pozícióra, annyit megtudhattunk, hogy tényleg igaz az, hogy hiába csinálnak mindent egyszerre és ugyanúgy, az ikrek között akkor is komoly személyiségbeli különbségek vannak.

– A picik nagyon jó viszonyban vannak egymással, már most jó testvérek, és persze látszik, hogy melyiküknek, milyen a természete. Igyekszünk is alkalmazkodni az igényeikhez – mondta az énekesnő, aki abba is beavatta a Bors olvasóit, hogy milyen hatással van a babákra a zene.

– Rengeteg zenét hallgatunk, én is szoktam dudorászni nekik. Lenyugtatja őket. A nagy kedvenceket hallgatjuk, azokat, amiket a terhesség alatt is hallgattam.

 

Talpraesettnek kell lenni

 

Magdi nem titkolja, hogy nagyon sok segítséget kap más olyan anyukáktól, akiket szintén hármasikrekkel ajándékozott meg a sors.

– Több hármasikres anyukával is kapcsolatban vagyok, nagyon sok hasznos tippet kapok tőlük. Nagy segítség ez nekem, hiszen ők már túl vannak ezen az időszakon, így tudják, hogy mi rá a megoldás – mondta Rúzsa Magdi, majd hozzátette: – Három baba az ugye nem egy… Tettre késznek kell lenni, gyorsnak, talpraesettnek, kreatívnak. Nem mondom, hogy nem kihívás ez az egész, de mindenkire annyit tesz a jó Isten, amennyit elbír.

Anya is, énekesnő is

 

Magdi a szakmai karrierjével kapcsolatban azt mondja, hogy attól még, hogy nagycsaládos édesanya lett, továbbra is énekesnő marad. A nagy visszatérése július elsején lesz a Budapest Parkban. De vajon tart-e attól, amikor párhuzamon kell egyszerre helytállni? 

– Nem félek a jövőtől! Előre dolgoztam rengeteget, hosszú hónapokon át terveztük, hogy miként lesz a koncertezés. A hétvégéken lesz egy-egy fellépésem, ezt abszolút úgy alakítottuk ki, hogy nekem megfeleljen. Teljesen összefog a család, ezért nincs mitől félnem. A legnagyobb támaszom is támogat, ő pedig a férjem, aki teljes mellszélességgel mellettem van.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531913
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531913
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531913
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”