Franciska lesz Czutor Zoli hatodik gyermeke

Franciska lesz Czutor Zoli hatodik gyermeke

Czutor Zoltán
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 20. 12:30
A Czutor házaspár két fiú után mindképpen lányt szeretett volna. A Borsnak elmesélték, mennyi mindent megtettek, hogy kislányuk születhessen.

Czutor Zoli három évvel a válása után találkozott a nála húsz évvel fiatalabb Kilián Zsanettel egy rendezvényen, amelyen a zenész zenekarával, a Belmondo zenekarral lépett fel. Zsanett elmondása szerint szerelem volt első látásra közöttük, és a vagány kismama már a harmadik közös gyermekét várja a popsztárral.

Igazi csöpögős szerelmi történet a miénk: éppen rendezvényszervezőként dolgoztam egy veszprémi koncerten. Szerencsétlenül fogtam meg a jegyeket, és elejtettem őket, amiért mindketten lehajoltunk, fejünk ekkor összeütközött, bumm...akár egy giccses, romantikus filmben – kezdte vidáman a mesélést lapunknak Zsani. A zenész akkor már elvált volt, így az ismerkedésből hamarosan családdá, majd szülővé alakult a páros. Két kisfiuk van: Simon 9, Miksa pedig 6 évesek.

– Szerettem volna egy kislányt is a fiúk mellé. Azonban hónapokig nem jött a baba, így majdnem kezdtem feladni a reményt. Rágörcsöltem, és ez sohasem segít. Ekkor Zoli leültetett, és megnyugtatott, hogy ne aggódjak annyit ezen. Ha összejön, jó, ha mégsem, akkor is. Beavatkozni nem akartunk, mi a természetesség hívei vagyunk. Amikor végül sikerült elengednem a dolgot, ekkor összejött a baba. 

A legnagyobb öröm viszont az volt, hogy kiderült: kislány lesz! – mondta boldogan a kismama, aki már a 30. hétben jár, azaz terhessége utolsó trimeszterébe lépett.

A Czutor házaspárnál tehát jön a harmadik tesó, aki a Franciska nevet kapja.

Már van két kisfiúk van: Simon 9, Miksa pedig 6 évesek.

Nagy ajándék ez a baba, és szerintem ez lesz az utolsó terhességem, éppen ezért ki is élvezem. A fiúk is nagyon várják, hogy babázhassanak már. Jelenleg a fészekrakás terhességi periódusában tartok, ahol már mosnám a virágos kisruhákat, és előre összepakolnék már mindent, de még kicsit korai – mesélte nekünk a várandós kismama, aki még viccelődött is, és elmondta, hogy mostanában minden elfelejt: terhességi demenciának hívja ezt a tünetet.

Szól a rádió

Czutor Zoli idén január 20-tól mutatkozik be a Spirit FM rádió műsorvezetőjeként. A Belmondo frontembere első házasságát 20 évesen, a másodikat 23 évesen kötötte, melyből három gyermeke született: Levente 29, Szonja 26, Győző pedig 20 évesek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.