Gyász

Babicsek Bernát exei szívszorító levelet írtak, megrázó sorokkal búcsúznak

Bors

Létrehozva: 2022.01.04.

A tehetséges színész, Babicsek Bernát tudta, hogyan kell úgy kilépni egy kapcsolatból, hogy tisztelve egymást, barátként váljon el tőlük: így emlékeztek meg a közösségi oldalakon az exek Bernátról, aki az év első napján lelte hirtelen halálát.

Forrás: Bors

Ahogyan azt a Bors megírta, január elseje tragédiával indult a zenész és színész társadalomnak egyaránt. Az év első napján, rendkívül fiatalon, otthonában elhunyt Babicsek Bernát. Túl korán, mindösszesen 41 évesen. A tehetséges színész életét egy, - a lakásában kialakult tűzeset okozta, a körülményeket még vizsgálja a rendőrség. Az első hírek szerint idegenkezűség nyomait kizárták az esettel kapcsolatban. A konyhai tűzért vélhetően a tűzhelyen felejtett olaj volt a felelős, ami a serpenyőben kigyulladt.

Egy tragikus baleset ragadta el a színészt

Gyászol a család

Érthetően az első sokkból felébredve a család kétségbeesett gyászba zuhant. Bernát édesanyja, Babicsek Bernátné, Márta szűkszavúan, de nyilatkozott lapunknak.

Ő volt a legjobb gyerek a világon – mondta zokogva a fiát sirató édesanya, lapunknak elmondta, Bernátot utoljára 30-án látták, amikor Pokorni Liával utoljára együtt lépett a Centrál Színház színpadára. A rokonok kocsival hazavitték az előadás után. A színész ekkor azt mondta szüleinek, hogy szilveszterkor nem is megy sehová, inkább otthonában pihen. Másnap talált rá édesanyja a házában fekve, miután a telefonján nem érték el.

Búcsúznak a volt szerelmek

A Babicsek család nagyon összetartó, és Bernát szerelmei máig szorosan kötődnek a híresség családtagjaihoz. Kinga volt az egyik utolsó szerelem. Bernáttal tavalyelőtt áprilisában készült képen látható együtt egy nagyon vidám fotón. Ekkor még tarthatott a szerelem. Kinga közösségi oldalán búcsúzott el a hírességtől.

Hahó, hová tűntél? … Csak hívj fel, és mond, hogy ez csak egy hülye vicc volt…! – írta ki oldalára Kinga reményvesztettségében. Érezhetően, a szakításuk után is a kapcsolatuk és máig baráti maradt a tragikusan elhunyt Bernáttal. A családtagokkal is hasonló volt a helyzet, ugyanis a Bors tudomása szerint, amint a rossz hír napvilágot látott, Kinga egyből ott termett a helyszínen, és segített, amiben csak kellett.

Kingával jó kapcsolatban maradtak a szakítás után

Együtt építették a házat 

Kinga előtt több nagy szerelem is köthető Bernáthoz, visszafogott viselkedése, sármos jelleme vonzó volt sok nő számára. Volt Bernátnak egy korábbi kapcsolata, Dianával, mely négy évig tartott, és ez a kapcsolat annyira komoly volt, hogy még egy építkezésbe is közösen vágtak bele. Úgy tudjuk, hogy a ház, mely ekkor készült, az az otthon, amelyben végül a fiatal tehetség halálát lelte. Az bizonyos, hogy gyönyörű szavakkal búcsúzott volt szerelmétől a lány, aki éppen a születésnapján kapta a lesújtó hírt.

"Kicsike, ma csak a te hangod, a te köszöntésed hiányzik a legjobban. Olyan büszke voltam a kapcsolatunkra. Hogy 4 év szerelem után a legjobb barátként tudtuk folytatni. Irigylésre méltó volt az a mély, tiszteletteljes szeretet, ami ezután is köztünk maradt. Cinkostársként támogattattuk és segítettük tovább egymást újabb szerelmi kalandjainkban, sikereinkben, kudarcainkban, mindenben, amit a sors küldött nekünk.

 Most megszakadt a szívem és beterített a fájdalom. Annyira, de annyira szeretlek. 

Te voltál az első férfi, akivel megélhettem, hogy milyen NAGY BETŰS KÖZÖS ÉLETET kezdeni és tervezni. Azt szoktam mesélni az embereknek, hogy életem legboldogabb pillanata az a szenteste volt, amikor közös életünk első napján, felsöpörtük a nappaliban az utolsó port az építkezés után, majd feldíszítettük az első, közös karácsonyfánkat és csak mosolyogtunk egymásra. Én magamban így definiálom a harmonikus boldogságot. Köszönöm neked, hogy ezt a pillanatot veled élhettem át" – írta ki közösségi oldalára a szomorú szavakat Diána, aki hozzá tette, hogy ezentúl védőangyalaként fog Bernátra gondolni, aki odafentről figyeli és óvja őt.

Volt párja közösségi oldalán búcsúzott Fotó: Facebook

Lapunk megkereste a fájdalmukban gyászoló barátnőket, nyilatkozni azonban még nem szerettek volna.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193411_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998623
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998623
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték