Teljes az összhang Szabó Zsófi és Shane Tusup közt – Akkor is ugyanarra gondolnak, ha nincsenek egymás mellett

Teljes az összhang Szabó Zsófi és Shane Tusup közt – Akkor is ugyanarra gondolnak, ha nincsenek egymás mellett

Shane Tusup
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 08. 16:00
A sport szeretete is összeköti a párt.
Bors

Noha jó ideje lehetett tudni, hogy egymásra talált Shane Tusup és Szabó Zsófi – hiszen az edző elég látványosan bókolt a tévés posztjai alatt a közösségi oldalakon –, csak a közelmúltban vállalták fel szerelmüket a nyilvánosság előtt. A pár azóta már közös fotókat is oszt meg rajongóikkal – ám úgy tűnik, olyannyira összeillenek, hogy ha épp nincsenek egymás mellett, akkor is hasonló gondolatokon jár az agyuk.

Nagyon mással nem is tudjuk magyarázni, hogy a szerelmesek szinte egyszerre tettek ki Insta-oldalukra posztot szinte pontosan ugyanabban a témában. 

Míg Zsófi egy igen hosszú bejegyzésben számolt be arról, hogy az utóbbi időben milyen fontos szerepet tölt be az életében a futás, amiről a sérülések ellenére sem mondott le ("Folyamatosan tanulok, megismerem a testem, a határaim. Fejlesztem magam és igyekszem még okosabban kihozni magambol a maximumot" – írja), addig Shane is hasonló gondolatokat fogalmazott meg:

– Ha kifogásokat keresünk, mindig találunk. Ma a hideg nem volt kifogás számomra, kimentem és futottam egyet, még a reggeli edzésem után! – számolt be követőinek arról, neki mi a futás, amiről még a hideg ellenére sem mond le.

Mi a tökéletes összhang, ha nem ez?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.