Kihívás

Semmit sem lát, mégis megtanult szelfizni Agárdi Szilvi

Létrehozva: 2021.12.30.

Teljesen elvesztette a látását, de ez sem akadályozza meg, hogy szelfiket készítsen.

Forrás: YouTube

A 26 éves énekesnő aliglátóként született, ami azt jelenti, hogy egy egészséges emberhez képest ő mindössze 10 százaléknyit látott a világból. Ez jellemzően színeket és homályos foltokat jelentett, ami kevésnek hangzik ugyan, de mégis alkalmassá tette arra, hogy fehér bot nélkül tudjon közlekedni. A sors idén sajnos még inkább megnehezítette a mindennapjait, egyik napról a másikra elvesztette azt a maradék látását is, teljesen megvakult. 

– Az orvosok mindig mondták, hogy a szemem javulni nem, csak romlani fog, de tavaly nyárig nem történt semmi, így bevallom, szinte el is felejtettem. Hirtelen, a semmiből jött a drasztikus romlás. Egyik napról a másikra a látásom kilenc százalékról négyre romlott, ami borzalmas trauma volt. Folyamatosan fájt a fejem, szédültem és be is lázasodtam. (…) Azt vettem észre, hogy már csak egy vastag, áthatolhatatlan tejüveg van a szemem előtt, amin sem a fények, sem a formák, sem a színek nem jutnak át. Kegyetlen harcot vívok most önmagammal, hiszen gyakorlatilag mindent a nulláról kell újra tanulnom. Muszáj alkalmazkodnom, de nagyon nehéz, mert már egyáltalán nem látom a telefonomat, vagyis ha lemerül, bekapcsolni sem tudom. A legfontosabb, hogy újra megtanuljak önállóan közlekedni, mivel most a lakást sem tudom elhagyni egyedül.

Szilvi természetesen nem adja fel, az újonnan felmerülő akadályokat ügyesen veszi. Köztük azt is, hogy megtanult látás nélkül is szelfizni. Az énekesnő, akinek egyébként igencsak jó humora van, öniróniával mesélt arról, hogy az első szelfije úgy sikerült, hogy valaki a kezébe adta és beállította megfelelő szögbe a telefonját. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143354_auto_resized.jpg
origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”