A gyönyörű modellen túlnőttek a rajongói által feltett kérdések, ezért úgy döntött, csokorba szedi a kérdéseket, és könyv formájában megválaszolja azokat. Fanni eddigi élete hollywoodi filmbe illő történet – pedig még csak 28 éves –, így valószínűleg pár könyvre való izgalmas sztorit még tartogathat számára a jövő.
A Legyen hited! elsősorban azoknak a fiataloknak szól, akikkíváncsiak arra, hogy Fanni hátrányos helyzetében mi kellett ahhoz, hogy elérhesse gyermekkori álmát, és milyen fontos, hogy higgyenek az álmaikban és magukban. Ha megvan bennük a kellő hit, akarat és kitartás, akkor semmi sem lehetetlen.
– Mindenképp szeretnénk közönségtalálkozót, az időpont még egyeztetés alatt van, helyszínként mindenképp iskolákat is szeretnék beiktatni, mivel elsősorban a fiataloknak szánom a könyvemet – kezdte a Borsnak Fanni.
Ahogy fogalmaz: „Nekem mindennap motivációt ad az, hogy jót tegyek a világban. Motivációt ad, hogy képviseljem a fogyatékkal élő társaimat, amennyire ez tőlem telik. Szeretném megmutatni, hogy egy siket is lehet sikeres és boldog, élhet kiteljesedett, színes életet.”
Fanni azt is elárulta, hogy Ágnessel – édesanyjával – közös projektbe kezdtek.
– Anyával közösen már elkezdtünk dolgozni egy érdekes történeten, ami egy valóságos cselekményen alapuló fikció. Belejöttünk a közös munkába, hiszen anya segített a mostani könyv megírásában is. Én jelnyelven elmondom, aztán jön a fordítás, magyarítás – nyilatkozta lapunknak, azonban egyelőre több részletet még nem árulhatott el.
Azt viszont elárulta, hogy számára ez volt a legkedvesebb fejezet, amikor a siketségről és az ezzel való együttélésről, boldogulásról írhatott. A legfájóbb nyilván, amikor a rossz emlékeket kellett felidéznie.
– Talán a legnehezebb az volt, amikor a rossz dolgokra kellett visszaemlékeznem, de ez is hozzám tartozik, és másoknak ezáltal tudok tanácsot adni – folytatta Fanni.
Volt házasságáról nem szeret beszélni, éppen ezen okokból, mert fájó emlék számára az akkori időszak, és szeretné – egyszer és mindenkorra – lezárni. Nyilván a rossz tapasztalatokból szerzett tanulságokat – mint a párkapcsolataiban szerzett tudást is – megosztja könyvében, hiszen így lehet ma az, aki, de inkább a jövőbe tekint, mint vissza a múltba.
„Jellemzően, ha 5–10 évvel később visszatekintünk életünk egy-egy eseményére, esetleg meghatározó időszakára, akkor tudnánk magunknak tanácsot adni, és ezzel együtt jobb döntéseket hozni. Én is így érzek. Voltak dolgok, amelyeket elrontottam, amelyeket ma már másképp csinálnék.
S hogy miben változott meg? Erről így ír Fanni.
„Több tudásra és tapasztalatra tettem szert az évek során, életem számos területén. Bárcsak tudnék tanácsot adni a 18 éves önmagamnak! Akkor ma már még előrébb tartanék. Ha magamnak nem is, de másoknak adhatok tanácsot. Most éppen neked, aki a könyvem olvasod” – fogalmazott könyvének a Ha újra 18 lennék című fejezetében.
Igaz, visszamenni már nem tud az időben, de ha tehetné – legszívesebben – 21 éves korai önmagának üzenne:
– Hallgass a családra, a szeretteidre!
Fannit keményebbé és céltudatosabbá tették a rossz élmények, most már biztosan tudja, hogy mit akar és mit kell ezért tennie.Nem hagyhatom magam többé kiszolgáltatott helyzetbe kerülni
– zárta gondolatait a Borsnak. Annyi biztos, hogy mostani kapcsolatának dinamikája teljesen más, mint az előző.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.