Várja az oltást D. Nagy Lajos

Várja az oltást D. Nagy Lajos

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 18. 10:00
Minden idők legjobb retró slágere lett a Bikini Közeli helyeken című dala. Az énekes, D. Nagy Lajos pontosan tudta, hogy bomba sikert fog aratni.
K. K.

A Retró Rádió hallgatói ezer sláger közül szavazhatták meg a kedvencüket, a győztes dal pedig a Bikini együttes 1989-es száma, a Közeli helyeken.

Az ezer számból álló toplistában olyan kultikus számokra is lehetett voksolni, mint a Queen Love Of My Life vagy a Beatles Love Me Do című slágere.

A Bikini frontembere, D. Nagy Lajos alig hitt a fülének, amikor meghallotta, hogy a Közeli helyeken 999 számot, köztük számos világslágert utasított maga mögé.

– A Közeli helyeken maga az örökkévalóság, amelyen már több generáció is felnőtt. Jól emlékszem arra, amikor felénekeltem a dalt a stúdióban, hisz egyből beleszerettem, és

pontosan tudtam, hogy ha valami, akkor ez egészen biztosan nagyot fog robbanni

– meséli lapunknak D. Nagy Lajos, akinek optimista előérzetét zenésztársai nem osztották.

– Kommersznek tartották, és az akkor megjelenő lemezről is ki akarták hagyni. Még szerencse, hogy kitartottam a nóta mellett, mert azóta is ez az egyik legnépszerűbb számunk.

Több mint háromezerszer énekeltem már, de a mai napig nagy hatással van rám.

Bár az elmúlt hónapokban a világjárvány miatt sajnos nem volt lehetőségem a közönséggel találkozni, mi több, még a házból sem teszem ki a lábam, de nagyon remélem, hogy mihamarabb hozzájutunk a védőoltáshoz, és visszatérhetek a színpadra, mert már nagyon hiányzik a zenélés. Akkor fogok igazán megnyugodni, ha megkapom az ellenszert, addig azonban igyekszem vigyázni magamra, és rendszeresen sportolni a kis házi konditermemben, hogy amikor visszatérek, teljes erőbedobással tudjak szórakoztatni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.