Nem egyszer keveredett vicces szituációba Weisz Fanni a siketsége miatt. A modell már hét éve alkot egy párt a szerelmével, Hajmásy Péterrel, a közös barátaik mégis olykor elfelejtik, hogy Fanni nem hall. Akkor sem, ha kiabálnak.
– A múltkor szereltünk össze egy szekrényt, a csavarhúzó pedig nálam volt. Közben nyomkodtam a telefonomat, mert éppen meg kellett csinálnom rajta valamit. Peti és a barátai közben a csavarhúzót keresték, és egymást kérdezgették, hogy hol van, hova tettük, milyen hülyék, hogy nem találják. Persze végig nálam volt, de hát hiába kiabáltak, én nem hallottam semmit, s mire feleszméltem, csak azt láttam, hogy mindenki nagyon ideges. Kérdeztem, hogy mi a baj? Mire jött a válasz mérgesen, hogy nincs meg a hülye csavarhúzó. Erre kinyitottam a tenyeremet, és megkérdeztem: ez? Mondanom sem kell, nem hittek a szemüknek, aztán jót nevettünk – írta le lapunknak történetét Fanni, akinek a férje viszont annyira belejött a jelbeszédbe, hogy gyakran a haverjainak is jelel ahelyett, hogy beszélne.
– Néha elmegyünk szórakozni, és mi jelelve beszélgetünk Petivel, a többiek pedig csak ordítoznak, hogy hallják egymást a hangos zene miatt. Aztán Peti volt, hogy annyira belejött a jelelésbe, hogy még a barátaival is így próbált kommunikálni, ők pedig csak értetlenül néztek rá, mit akar – magyarázza a modell, aki külföldön is boldogul, noha minden országnak más a jelnyelve.
– Mint a hallóknál, úgy nálunk is minden országnak más jelelése van, de van egy nemzetközi is, s ha nem is tudunk folyékonyan beszélni a másik siket nyelvén, pár perc alatt megértjük egymást, hogy mit is szeretne!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.