Celeb

38 ezer forint maradt Antal Imre hagyatékából

D. P.

Létrehozva: 2017.12.13.

Fantasztikus kincset árvereznek el a 2008-ban, 72 évesen elhunyt Antal Imre hagyatékából. A legendás tévésnek 1991-ben jelent meg ön­életrajzi könyve, amelyben legérdekesebb élményeiről írt. A Pami (ami Antal Imre családi beceneve volt, ám csak édesanyja szólíthatta így) című könyv eredeti, írógéppel készült változatára lehet most licitálni, amely saját kezű jegyzeteivel van ellátva. Az Antal Imre által írógépen írt, 207 oldalas mű kétszalagos iratdossziéban van. Ha­láláig ragaszkodott ehhez a kézirathoz, amely a Pami teljes eredeti anyagát foglalja magába. A licit harmincezer forintról indul.

Nem ez az egyetlen kincs, amelyhez most hozzájuthatnak a zongoraművészként kezdő hu­morista elkötelezett rajongói. Van ugyanis egy 1987-es forgatókönyv-tervezet is, ami egy Kodály Zoltán zenei örökségéről szóló tévéműsorhoz készült. Ezt szintén árverésre bocsátják, és ugyancsak Antal Imre gépelte le, mint a televízió zenei főmunkatársa. A címlapon Antal Imre jól olvasható aláírása látható. A kikiáltási ár nyolc­ezer forint.

Aki licitálni szeretne a ritkaságokra, december 17-én este tíz óráig teheti meg az antikvarium.hu internetes oldalon.

A humorista hagyatékából ezeken kívül gyakorlatilag semmi sem maradt. A róla elnevezett óvoda évekkel ezelőtt bezárt. Legjobb barátja, Jenei József szentendrei házát, amelyben együtt éltek, elárverezték pár százezer forintos közüzemi tartozás miatt.

Antal Imrét élete végén daganatos betegséggel két hónapon át kezelték a Hospice alapítvány kórházában, de sikertelenül. Halálának estéjén több tévécsatorna is emlékműsort sugárzott ró­la. A Farkasréti temetőben kí­sérték végső útjára. Végakarata az volt, hogy halála után édesanyja féltve őrzött hamvait is temessék mellé. Ezt Jenei József teljesítette. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729673_auto_resized.jpg
origo.hu

Most senki sem röhög az örök vesztes focicsapaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731081_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vukics Ferenc: Az Egyesült Államok gyors hanyatlásában senki sem érdekelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731461_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sírtak és nevettek, megvan a Dancing with the Stars nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731170_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Tudom, mire képesek a magyarok!” – ellenfeleink kapitányai is reagáltak az Eb-sorsolásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22522_resized.jpg?avcount=1701567912
origo.hu

Ketrecbe zárva és félmeztelenül is fotózták Marjai Juditot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729931_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már karácsonyi a hangulat Svédország havas mesevárosában - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701567912
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem csitulnak a kedélyek: megszólalt a botrányos történtekről A Nagy Ő győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701567912
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/OJG5kSh42ok3U3nUxD41tRfA3XEl0Y8WKeYY1BfjZp8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhZWUwMWE0ODM4ZjRiYzRhOTJiYTdiZDcwYTM1NGEz.jpg
Győztesek

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/tsB3CneSuCi7xSfdm46bOBfhAVKIi6OQWAZCHsigwoQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwZGU2MWExMmJmNTQ1ZGFiNzA1MzViYzQ2NjBlOWRj.jpg
Ünnep

Élő adásban üzent kislányának Krausz Gábor