Vajon milyen érzés lehet, ha valakinek maga Hannibal Lecter ujjong a nézőtérről? Nem sokan élhették át, de egyikük a világhírű magyar tenor, Mavrák Béla, aki otthonosan mozog a sztárvilágban, a Buena Vista Social Clubbal készített lemezt és Jermaine Jacksonnal Jacko testvérével is állt már színpadon. Mavrák tizenhárom éve részese André Rieu világsikerű klasszikus zenei show-jának, és egy bécsi koncert során találkozott Sir Anthony Hopkinsszal, aki elragadtatottan nézte végig a produkcióját.
– Anthony Hopkins már gyerekkorában zongorázott és zeneiskolában tanult zeneszerzést, végül mégis színész lett belőle – kezdett bele az érdekes történetbe Mavrák, akit legközelebb június 16-án, André Rieu budapesti koncertjén hallhat a hazai közönség.
– André Rieu-t valószínűleg a médiából ismerhette, mint „Valcerkirályt”, és megszületett benne az ötlet, hogy jó lenne fiatalon komponált egyik darabját, ami szintén keringő, előadni. Felkereste Andrét és megszervezték a darab ősbemutatóját, amire az egyik bécsi koncertünkön került sor, ahol jó pár számot én is énekeltem. A koncert előtti percekben találkoztam először Anthony Hopkinsszal. Jött velem szembe, én pedig már terveztem is, hogy miként fogok neki bemutatkozni, és nagyon meglepődtem, amikor egyszer csak megszólított, hogy: Szia, Béla, hogy vagy? – mesélte a Borsnak a tenor, akit hirtelen meglepetésként érintett, hogy egy hollywoodi sztár ismeri a nevét. Béla azt is elárulta, hogy a koncert utáni napon együtt reggelizett Hopkinsszal és feleségével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.