Szembesítik a taxist és Benkőéket

szembesítés
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 09. 10:45
Újra szembenézhet egymással a verekedő taxis és az Omega zenészei. Ha az orvosszakértő alátámasztja, súlyos testi sértés miatt kell felelnie a sofőrnek.
B. L.

Talán kiderül végre, hogy pontosan mi történt július 20-án hajnalban. Miért kötött ki Benkő László és Debreceni Ferenc törött csonttal zúzódásokkal a kórházban. A dobos jogi képviselője szerint már nem kell sokáig várni.

– Hamarosan várható a szembesítés. Még szükség van az orvosszakértők véleményére. Garázdaság miatt indult eljárás a sofőr ellen, de ha kiderül, hogy Debreceni Ferenc sérülései nyolc napon túl gyógyultak, súlyos testi sértéssé minősül át, aminek büntetési tétele három év börtön lehet. Emellett pedig a szakértői véleménnyel lesz teljes a gyanúsítás szövege is, ezért nem történt még előrelépés az ügyben – árulta el dr. Futó Barnabás, aki lapunknak azt is elmondta: a taxisnak jogában áll megtagadni a szembesítést, ám az eljárás akkor is folytatódik ellene.

Július 20-án Benkő László és Debreceni Ferenc a hajnali órákban taxit hívott. A Bors korábban megírta: a sofőr szerint Benkőék nem voltak józanok. Felhívta a diszpécsert, és elmondta, hogy elhagyja a helyszínt, mert utasai nincsenek olyan állapotban, hogy elvigye őket. Erre Benkő átment az ő oldalára, és beütött az autóba. H. Zoltán ekkor szállt ki az autóból, és szerinte ekkor esett neki mindkét zenész, és ebből adódott a verekedés

. Az Omega dobosa szerint viszont épp fordítva történt, és a taxis volt az, aki – miután a hosszas várakozás után elküldték – trágár szavak kíséretében földre kényszerítette őket. Egy biztos: a helyszínre érkező mentő a két idősödő zenészt szállította kórházba, és hivatalból feljelentést tett a sofőr ellen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.