Celeb

Istenes Bence nyilvánosan alázta Iszak Esztert

Tukacs Tekla, Kósa-Boda Veronika

Létrehozva: 2014.06.21.

Istenes Bence örökre letiltaná a képernyőről Iszak Esztert. A műsorvezető ezt élő rádióadásban hangoztatta, kifejtve: Eszter nem fejlődik szakmailag, sőt, egyre alacsonyabb színvonalú a munkája.

Anyacsatornáját, jelenlegi munkahelyét és ex-barátnőjét is kellemetlen helyzetbe hozta Istenes Bence egy rádióműsorban. A műsorvezető a Music FM reggeli élő adásában osztotta ki Iszak Esztert és Bártfalvi Sándort (Sanyócát).

Kollégáival hosszú perceken keresztül alázta a két kép­ernyőst. A ma már az RTL Klub színeiben dolgozó egykori VIVA tévés keményen bírálta a Comet-díjátadó gálát és Eszterék munkáját. Tette ezt annak ellenére, hogy ő is a zenecsatornánál kezdte pályafutását, sokáig dolgozott Eszterrel, sőt a magánéletben is közel került hozzá.

– Az idei Cometet egyszerűen kínos volt nézni. Ez a gála ilyen kellemetlen még soha nem volt. Esztert és ezt a Sanyócát örökre letiltanám a képernyőről – értékelt Ben­ce. – Ez a két műsorvezető évek óta vezeti a Cometet, de nemhogy fejlődnének, egyre rosszabbak.

Még az előadókat sem képesek normálisan fel­konferálni, ráadásul három éve ugyanaz a szövegük. Semmi improvizáció, semmi kreativitás: ugyanazokat a klisés kérdéseketteszik fel, sőt szerintem még a jó estét, sziasztokot is a papírról olvassák.

Bence szerint Eszter úgy viselkedett, mintha épp mészárlás történt volna, arcára kiült az élet fájdalma.
Azért is kínos Bence kritikája, mert abban a rádióban hangzott el, amely a Comet médiatámogatója volt.  

Ráadásul a múlt pénteken, a Comet másnapján elhangzott bírálatot tegnap megismételte a csatorna, így a szokásosnál is többen hallhatták a volt barát­nő nyilvános alázását.

Esz­ter nem kívánt nyilatkozni, s bár Bencét külföldi nyaralásán elértük SMS-ben, nem válaszolt kérdésünkre. A csatornától ezt a semmitmondó választ kaptuk: – A két médiacég időközben egymással már a megfelelô szinteken egyeztetett, sikerült tisztázni és rendezni a hely­­zetet. A nézettségi adataink bizonyítják, hogy igenis kedvelik Esztit és Sanyócát – mondta Lakinger József, a VIVA marketingigazgatója.  

A Music FM is rendezettnek tekinti az ügyet. – A Music FM reggeli stábja szabadságát tölti, ezért az elmúlt idők leghallgatottabb adásait ismételjük meg. Technikai hiba miatt sajnos egy olyan adásrészlet is bekerült az ismétlések sorába, amiben egy korábban már tisztázott, nem túl szerencsés mondat is elhangzott. Természetesen nem célunk felmelegíteni az ügyet, amit azóta egymás közt elboronáltunk – nyilatkozta Kis Anikó, a Music FM vezérigazgatója.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715080511
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715080511
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715080511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715080511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715080511
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam