Magyar lány csinálja Hefner nejének a haját

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 10. 19:00
A világ leghíresebb nyuszilányának, Hugh Hefner feleségének a haját, azaz fejét csavarta el honfitársnőnk, Bernát Kriszta. Az sem kizárt, hogy a következő vendége Pamela Anderson lesz.
Bors

Bernát Kriszta itthon már sikerre vezette vállalkozását, hajhosszabbításban kevesen veszik fel vele a versenyt. Úgy tűnik, a siker világméretűvé is dagadhat, Kriszta ugyanis a fejébe vette, a tengerentúlon nyit üzletet, és a nyuszis magazin atyjának, Hugh Hefnernek a felesége is kuncsaftja lesz. Utóbbiról már most szerződése van.

– Egy szombat reggel épp reggelit készítettem a gyermekemnek, amikor azt mondtam a páromnak, meg fogom csinálni Crystal Hefner haját – emlékezett vissza Kriszta. – Gyorsan meg is írtunk egy bemutatkozót, két nap alatt kinyomoztam a menedzsere számát, majd elment a levelünk. Meglepetésünkre jött a válasz, hogy Crystal nagy hajmániás, és benne van a dologban – így Kriszta.

A megállapodás azóta írásban is megszületett, a nagy találkozásra azonban augusztusig várni kell. Akkor Kriszta kezelésbe veheti a világhírű nyuszilány tincseit, s ha minden igaz, mindezt Hefner villájában, a Mansion-ban. Az üzlet a tervek szerint azonban csak az ősz közepén nyílhat meg, és az engedélyek, munkavállalási papírok intézése folyamatban van. Crystal Hefner mindenesetre a közösségi portálon már közel kétmillió rajongójának meg is osztotta, hogy nagyon várja az üzlet megnyitóját és a közös munkát.

– A megnyitóra Pamela Andersont is szeretnénk elcsábítani, most azt mondom, ez sem kizárt már. Crystal menedzsmentje egyengeti ugyanis Pamela ügyeit is. De ezenkívül számos magyar ismert ügyfelem is velünk utazhat majd Los Angelesbe, ahol a kolléganőm, Veronica fogadja majd a vendégeket - mondta a Borsnak Kriszta. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.