Érettségim táján ajánlatot tett nekem egy némileg elvirágzott szépség a híres fejedelemről elkeresztelt terecske mellett, Pesten. Menekülőre fogtam, mire ő: „Nincs pénzed, Józsi?” Nos, idáig jutottunk, mellesleg pénzem azóta sincsen.
Egy francia filozófusnő, Simone de Beauvoir szavaival kezdeném: „Mindaz, amit valaha férfi írt a nőről, gyanús, mert a férfi egy személyben bíró és pörös fél.”
Ezzel a felütéssel persze nem könnyű belekezdenem, de megpróbálom. Legfeljebb az írásom végén, ha úgy érzik, nincs igazam, arra hivatkozom majd, hogy már az elején megmondtam…
Azt mondják, sosem beszéltem még a nőkről és a nőkkel való viszonyomról, ami igaz. Ennek egyetlen oka van: még soha nem kérdezett erről senki. Pedig bőven van mit mesélnem róluk.
A nőkkel való viszonyom a születésem pillanatában megpecsételődött: nőnapon születtem 1976-ban, majd a szüleim válása után édesanyámmal és a nővéremmel éltem. Nővéremmel igazi viharos testvérkapcsolatunk volt, úgyhogy viszonylag korán megtapasztaltam, milyen harcias is tud lenni a női nem. Közben pedig csodáltam édesanyám finomságát, a nők összetettségét, furfangos észjárását, teherbírását. Talán ekkor ivódott belém a gondolat: a nő minden. Az ősanya, a teremtés kulcsa, aki tiszteletet érdemel, megbecsülést és örök imádatot.
Ezzel az attitűddel fordultam egész életemben a hölgyek felé, mindegy volt, hogy egy élelmiszerbolt pénztárosával vagy egy ünnepelt színésznővel beszélgetek éppen. Természetesen a kapcsolataimra is hatással volt ez a hozzáállásom. Túlzások nélkül állíthatom: a nő számomra az alapja mindennek. A létezésnek, az otthonnak, a melegségnek, a biztonságnak, a veszekedésnek és az örömnek is persze.
A nő az ősanya, a fészek, ahonnan jó elindulni, és ahová jó megtérni. Ne féljünk kimondani, hogy a világot bizony a nők irányítják. Nem kell ehhez pozíciókba beülniük, nem kell őket kinevezni, előléptetni. Irányítanak finoman, kedvesen a háttérből, gyakran anélkül, hogy észrevennénk, máskor meg nagyon is határozottan, néha fájón.
A munkámban, azt mondják, maximalista vagyok, pedig csak nem akarok és nem is tudok kompromisszumot kötni. Ami azonban a nőket illeti: örömmel alkalmazkodom hozzájuk. A tisztelet, amit a nők iránt érzek, még tovább mélyült a kicsi lányom, Zorka érkezésével. Az ő létezése erőt ad, és tovább erősíti bennem azt az érzést: egy nővel nem szabad másként bánni, csakis jól.
Mert ha így teszel, olyan energiákat kapsz cserébe, amelyektől szárnyaid nőnek.
