Úgy tűnik, igen, sőt jó barátok is lettek: Adél és Bence nagyon jól megérti egymást. Az After-X adásában még Geszti Péter is megjegyezte, hogy olyanok, mint egy házaspár, mikor Adél azzal szembesítette egykori szerelmét, hogy bizony nem veti meg az alkoholt, ha bulizni megy.
– Adéllal békességben váltunk el egymástól, barátok vagyunk, ezért nem nehéz együtt dolgozni. Ráadásul Adél műsorvezetőként is egyre ügyesebb, és jól kivágja magát a váratlan helyzetekből is. Ezért sikerülhetett olyan jól a szombati adás – magyarázta Istenes, aki szerint nemcsak Geszti Péter, hanem a stábtagok is megjegyezték, milyen nagy az összhang exe és közte. Bence éppen ezért azt mondja, ha a magánéletben már nem is, a stúdióban még lehetnek egy nagyon jól működő páros.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.