A mellet villantó Csobot nélkül bulizott Istenes

Lilu
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 28. 07:15
Csobot Adél elvitte a show-t az X-Faktorban. Dekoltázsa mély benyomást tett a nézőkre, mentorokra, műsorvezetőkre, köztük barátjára, Istenes Bencére, aki mégis a lány nélkül mulatott hajnalig.
K. B. V.

Váratlanul főszereplővé lépett elő az X-Faktor szombati adásában Csobot Adél. A tavaly még versenyzőként indult, fiatal énekesnő ezúttal nem egyedi énekhangjával, hanem merész szabású tűzpiros ruhájával vonta magára a figyelmet.

 Az After-X című kísérőműsort beharangozva jelent meg a tévéstúdió hatalmas kivetítőjén, mély dekoltázsával láthatóan zavarba hozva kedvesét, Istenes Bencét. A kacér Adél miatt egy pillanatra megállt az olajozottan haladó show menete. Lilu természetesen nem hagyta szó nélkül a látványt: Ma este siess haza! – tanácsolta Bencének, aki látható elragadtatással csüggött a kivetítőn, majd ellenállhatatlan nevetésben tört ki műsorvezető, mentor és néző.

Adél dekoltázsa az After X-ben is téma maradt, Geszti Péter és a ByTheWay-es fiúk sem tudtak elmenni mellette szó nélkül. Patocska Olivér még a kardigánját is Adélra terítette Geszti pedig megjegyezte, nemigen tud a lánnyal beszélgetni, mert nehezen tud a szemébe nézni.

Adél ugyan eddig sem volt szégyenlős, ez a fajta merészség még tőle is szokatlan volt, már csak azért is, mert a ruha nemcsak tökéletes keblét engedte láttatni, de olykor mellbimbóit is.

– Bár a hétköznapokon vagy otthon nem öltözködöm így, egyáltalán nem kellett rám erőltetni azt a ruhát, szívesen viseltem – kezdte Adél, aki már a ruha kiválasztásakor is számított rá, hogy az adás után vele lesz tele a világháló. – A tegnapi verseny témája a szerelem és a szenvedély volt, ezért választottuk ezt a ruhát. Egyáltalán nem feszengtem benne – mondta az énekesnő.

S bár valószínűleg férfiak százezrei cseréltek volna Istenes Bencével aznap este, a műsorvezető nem fogadta meg Lilu tanácsát, az éjszakát ugyanis nem vele töltötte. Egy olvasónk beszámolója szerint Bence hajnalban távozott egy belvárosi szórakozóhelyről.

– Egy operatőr kollégájával volt együtt az erzsébetvárosi klubban, Adél nem volt vele. Hajnali négykor láttam őket, Bence már meglehetősen fáradtnak, megviseltnek tűnt – mondta informátorunk. 


Bence szerint nem példátlan az eset. - Két hónapja voltam utoljára bulizni. Hajnalban kelek a rádió miatt, utána pedig egész nap dolgozom az RTL Klub műsorain. Általában Adél is jönni szokott, most viszont fáradt volt, ezért inkább hazament – magyarázta Bence. 

Tartanak Alfölditôl

Bár van három saját mentoráltja, úgy tűnik, nem csak a lányok adnak Alföldi Róbert szavára. Sőt egyes versenyzők egyenesen rettegnek a kritikájától, s már a színpadra lépés előtt attól félnek, hogyan fogja majd a mentor a produkciójukat értékelni. A legszigorúbb mentor sosem csomagolja sztaniolba véleményét.

Bozsek Márk például bevallottan fél a mentortól. Ez nem is csoda, miután Alföldi a múlt héten unalmasnak, laposnak, egysíkúnak értékelte produkcióját.
– Nyomaszt Alföldi Róbert kritikája – mondta az énekes, s korábban Danics Dóra is elmondta a Borsnak, nagyon ad a színidirektor véleményére.

Krasznai Tünde pedig annyira tiszteli a mentort, hogy még egy poént sem kockáztatna meg vele szemben.  

Hogy tetszett Csobot Adél keble? (A Borsonline olvasói szerint)

Tökéletes! Formás és szexi : 45,7%

Nem illő ennyit megmutatni: 45,3%

A sokkal nagyobbat szeretem 9%

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.