Az egész világ megcsodálta a négyhetes György herceget, amint békésen szundikál boldogságtól sugárzó édesanyja karjaiban a kis család első, hivatalos fotósorozatán. Szüleinek, Katalin hercegnőnek és Vilmosnak a hagyomány miatt kellett kamerák elé állniuk, megmutatván a népnek családi idilljüket.
A sztárok sincsenek könnyű helyzetben a gyermekáldás után, hisz rajongók milliói követelik tőlük a picik fotóit. Az igazi nagyágyúk az exkluzív fényképekért cserébe kisebb vagyont kérnek magazinoktól, míg mások hagyják, hogy a paparazzók végezzék a dolgukat.
Bruce Willis azonban tavaly alaposan átrendezte a „bébiüzletet”, miután feleségével – a sztárok közül elsőként – kiposztolta kislányuk, Mabel Ray fotóit a közösségi oldalán, lemondva a milliós bevételről.
Hazánkban is jó üzlet, ha egy hírességnek gyereke születik. Amint egy celebről kiderül, hogy szülő lesz, a nagyobb babás cégek máris elhalmoz-zák ajánlataikkal. Bevált gyakorlat, hogy a bujtatott reklám kedvéért mindent biztosítanak az anyának és babának, amire csak szükségük lehet.
Információink szerint, ha egy magazinnak adják el a fotókat, akkor alsó hangon ötszázezer forintot kereshetnek, míg az eddigi legmagasabb összeg kétmillió-nyolcszázezer forint volt.
Ezt igény szerint készpénzben kapják a sztárok, vagy egy utazást fizetnek be számukra. Így mosolygott egykoron címlapon gyermekével például Szulák Andrea, Liptai Claudia, Várkonyi Andrea és Dundika is…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.