Súlyos játékszenvedély tartja rabságban a sztárt

sztárok
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 16. 19:45
Sajtóértesülések szerint Bódi Guszti után Bangó Margit is milliós nagyságrendű pénzt veszített egy budapesti kaszinóban. Feltételezhetően nem először. A játékszenvedély egy idő után, akár a drog, rátelepedhet a mindennapokra.
Török Hanna

A Blikk néhány nappal ezelőtti beszámolója szerint Bangó Margit egész éjszaka dobálta a zsetonokat a Lucky Lady nevű nyerőgépbe, amely számára vesztőgépnek bizonyult. A csaknem kétmillió forintjától megszabadult művész az esetről nem kívánt nyilatkozni, ám közismert, hogy rendszeresen játszik. Ezt korábban ő maga sem tagadta, de azt mondta, csak kis tétekben kockáztat.

Ugyanezt hangsúlyozta Bódi Guszti, aki rulettgép mellett veszített el tekintélyes summát. A „mulatóskirály” sem először járt kaszinóban.

Nem ritka, hogy a hírességek szenvedélybetegségben vergődnek. Igen gyakran a játék rabjai, már csak azért is, mert van miből veszíteniük.

Bruce Willis például nagy kártyás, törzshelyén, a Las Vegas-i The Palms kaszinó különtermében nem egy filmjének gázsiját verte el pókeren, kockán, ruletten vagy éppen blackjacken. A sztár ismerői szerint még Demi Moore-ral kapott rá a szerencsejátékra.

David Schwarz, a nálunk kevéssé ismert ausztrál rögbijátékos mindeddig ötmillió dolláros veszteséget szenvedett el, s ünnepelt sztárból lesajnált földönfutóvá vált. – Eleinte jó mókának tűnt. A haverokkal a meccsek után beültünk egy kicsit a gépek mellé, nevettünk, ha nyer­tünk, kicsit bosszankodtunk, ha nem volt szerencsénk, aztán hazamentünk, és az életünk folytatódott tovább – emlékezett a kezdetekre Schwarz.

Csakhogy az első néhány jó élmény hamarosan kínzó rabsággá változott, különösen, amikor a szerencse elpártolt mellőle. – Ahogy megérkezett a pénz a számlámra, máris rohantam a kaszinó­ba, hogy a korábbi veszteségeket visszanyerjem, de egy végtelenített spirálba kerültem – folytatta a játékos.

Természetesen összehasonlíthatatlanul kisebb összegekkel, de nálam is ugyanez történt – vallja be lapunknak egy, a neve elhallgatását kérő egykori bankpénztáros. A vidéken élő férfi először csak a saját fizetését tette fel a rulettgépen, majd egyre nagyobb összegeket emelt el a bank kasszájából.

– Másfél évig tartott a kálváriám. Először akkor akartam véget vetni az egésznek, amikor elértem az egymilliós veszteséget, de épp aznap nyertem, és úgy gondoltam, megfordul a sors kereke. Magával rántott a spirál, és nem sokkal később már ötmillióra rúgott az összeg, amit a kasszából elemeltem – számolt be a pénztáros. Végül tizenegymilliónál, szinte emberi roncsként, az egyik reggel bement a főnökéhez, és bevallott mindent.

A családja segítségével visszafizette a kárt, és azóta pénzért soha nem játszott.

A játék bizonyos mennyiségben és bizonyos formában alapvető szükséglete az embernek, de ha túlzásba visszük, akkor nagyon súlyos betegség alakulhat ki – emelte ki Demetrovics Zsolt, az ELTE Pszichológiai Intézetének oktatója, aki a betegség legfőbb ismérveként ugyancsak az „azonnaliságszükségletet” emelte ki.

Ez azt jelenti, hogy a játékos nem tud várni a következő menetig egy hetet, mint például a lottó esetében. Azok a milliók tehát, akik hétről hétre megteszik tétjeiket a lottó típusú játékokon, megnyugodhatnak: ők nem nevezhetők szenvedélybetegnek. Legalábbis, ha nem a kosztpénzt teszik kockára.

Játssz Pamelával!

Gyere, játssz Pamela Andersonnal! – ezzel a jelmondattal gyűjt híveket egy frissen indított internetes pókeroldal, amelynek első oldalán a sztár igencsak telt idomokkal lerajzolt sziluettje csábítja játékra az oda látogatókat.

A modellből lett filmszínésznő amúgy korábban egy illegálisan működtetett játékoldallal kapcsolatos tevékenysége miatt került reflektorfénybe, de azóta szánja-bánja, és jó útra tért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.