Milliárdokat kaszálhatnak az Attraction tagjai

Attraction
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 09. 08:15
Fényes jövő vár árnyéktáncosainkra, miután tegnap este megnyerték a Britain’s Got Talent döntőjét. A világ legügyesebb producere, Simon Cowell ugyanis felkarolja és Londonból Las Vegasba repíti az Attractionst.

Évek óta nem nyert annyit a Britain's Got Talent tehetségkutatón senki, mint Szűcs Zoltán és az Attraction táncegyüttes, akikre szemet vetett a világ legügyesebb producere, a nagy hatalmú Simon Cowell. A csapat nem csak óriási sikert ért el azzal, hogy megnyerte a döntőt, de a The Sun szerint a producer már pénteken bejelentette, szerződést ajánl a csapatnak, Las Vegasba akarja vinni őket.

Cowellnek kész terve van, szerinte annyira varázslatos Szücsiék produkciója, hogy kon­kurenciái lehetnek a világ leghíresebb táncegyüttesének, a Cirque du Soleilnek.

Az angol The Sun a forrásaira hivatkozva azt írja: „Simon pontosan tudja, hogy melyik az a produkció, amelyikkel egy zsák pénzt kereshet. A magyarok pont ilyenek. Az előadásuk egyedi és lehengerlő, pont a csillogó Las Vegas-i éjszakába valók, ahol imádni fogják őket a nézők. Azt szinte felbecsülni sem lehet, öt év alatt mennyi pénzt tudnak keresni, de az biztos, hogy soha többé nem kell arra gondolniuk, mi lesz velük a nyugdíjaséveikben.”

A szombat esti döntő előtt pár órával sikerült felvennünk telefonon a kapcsolatot az első számú favoritnak kikiáltott Att­raction tagjaival, akik persze diplomatikusan nyilatkoztak.

– Köszönjük, hogy ennyien aggódnak értünk, most semmi mással nem foglalkozunk, csak az esti produkcióval. A fejünkben nincs más, nem terhelhetjük gondolatokkal. A közös munka lehetőségéről Simonnal szintén csak a döntő után szeretnénk nyilatkozni – mondta lapunknak Varga Éva, a csapat tagja.

A magyar táncosok győzelmét már a tegnapi döntő előtt is biztosra vették az angol lapok, és most már biztos, hogy ők a Britain's Got Talent legnagyobb nyertesei. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.