Oláh Gergő a konyhában is sztár

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 27. 07:55
Az X-Faktor nyertesének fáját az egész család körbe ülte, és december 25-én Gergő készítette az ünnepi menüt is.
Bors

Oláh Gergő eredetileg azt tervezte, hogy Budapesten karácsonyozik családjával együtt, ám ez végül nem jött össze.

– Nem bánjuk, mert most először olyan ünnepünk volt, amilyenről mindig is álmodtunk. Hétfőn együtt készültünk. Most először a gyerekek is segítettek a fa díszítésében, hiszen már elég nagyok. A kislányom különösen ügyes volt. Délután ajándékoztunk. Végre a feleségemet is sikerült meglepni, ahogy a többi családtagomat is. Este pedig együtt ünnepelt az egész család egy nagy vacsora mellett.

- Aztán 25-én átvettem az irányítást a konyhában. Gyümölcsös húst és mézes-mustáros csirkét készítettem, majd a közös ebéd után meglátogattuk apósomékat. Tegnap pedig anyukámék jöttek át. Nagyon jó itthon. Jó érzés, hogy a családom, a feleségem és a gyerekeim szeretetét élvezhetem. Gyönyörű ünnepünk volt, igazi feltöltődés minden perce – nyilatkozta Geszti Péter egykori mentoráltja, aki a januárt már új, fővárosi albérletükben akarja kezdeni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.