Lapunk munkatársa szemtanúja volt annak a jelentnek, amely ma délelőtt a Salgótarjáni Városi Bíróságon történt. Gáspár Győző adócsalási ügyének újabb tárgyalása előtt a celeb a terem befelé nyíló ajtaját testi erejét bevetve igyekezett zárva tartani, hogy a sajtó munkatársai ne mehessenek be.
A pankráció közben Gáspár arra kérte a bírónőt, hogy minősítse a hétfői tárgyalást zártnak, így elérve azt, hogy sajtó valóban ne lehessen jelen. A bírónő ezt megtagadta. Gáspár Győző ezért nem járult hozzá, hogy fénykép vagy hangfelvétel készülhessen a tárgyalóteremben.
Nem véletlenül rendezte ezt a műsort a showman, mert mint kiderült, az ügyészség kérte, hogy súlyosbító körülményként értékeljék, a szerintük bűnszövetségben elkövetett adócsalást, amelyért 2-12 évig történő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség ugyanakkor azért is küzd, hogy tiltsák el a közügyektől a celebet.
A vádirat szerint az RTL Klub korábban nem Gáspár Győzővel és Beával szerződött, hanem egy, a showman által megjelölt gazdasági társasággal, amely B. Attila nevéhez köthető, aki az ügy kirobbanása óta harmadrendű vádlottként szerepel a történetben. A vádirat szerint Gáspár Győző 2005-ben és 2006-ban 11,5 millió, a másodrendű vádlott Gáspárné Bella Beáta pedig 2006-ban 10,7 millió forint kárt okozott az államnak. A harmadrendű vádlottat, B. Attilát bűnsegédlettel vádolják, ő egyes források szerint, több mint 79 millió forinttal nem tud elszámolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.