Sármos musicalsztár, operetténekes, lázadó rocker, és az első operabemutatójára készül. Dolhai Attilát már sok szerepben megismerhette a közönség, ma iskoláséveiről olvashatnak. 2. rész
Dolhai Attila saját bevallása szerint sohasem volt különösebben jó tanuló. Tanulmányi eredményeit mindig az határozta meg, hogy mennyire szimpatizált az adott tárgyat tanító tanárral.
– Ha szimpatikus, jó tanárom volt, akkor a tantárgyát mindig úgy megtanultam, mint egy kisangyal, de ha a pedagógust nem szerettem, akkor nem érdekelt az, amit tanított – magyarázza a musicalsztár. Attila nehezen viselte, amikor családja felköltözött vidékről, és új osztálytársakkal kellett megismerkednie.
– Nehezen ment a beilleszkedés, valahogy az egész környezetváltozás nagyon megviselt – emlékezett a megpróbáltatásaira Dolhai, aki a középiskolában is számos nehézséggel szembesült. – Postaforgalmiba jártam, és akkor már be-be vittem a gitárom a suliba, egyre többet foglalkoztam a zenével, egy idő után sokkal jobban érdekelt, mint a tanulás. Ráadásul visszagondolva valószínűleg valamiféle diszgráfiával és diszlexiával küzdöttem, amit akkoriban annyira még nem ismertek, mint most. Az olvasási zavar miatt nehezen boldogultam a könyvekkel. Az Egri csillagokat alig bírtam végigolvasni, ezen sokat segített a gyakorlás. Ha időm engedi, ma már szívesen olvasok. Régen a szövegtanulásban is akadályozott ez a probléma, de a színházban végzett munka miatt, a próbafolyamatok segítségével ma már ez rutinná vált.
Attila számára már gyerekkorában nyilvánvalóvá vált: különösen vonzódik a zenéhez. – A vidéki lakodalmakon ismerkedtem meg a hangszerekkel még kisgyerekként, aztán persze én is akartam egy sajátot. Az első gitárt a szüleimtől kaptam, de én magam is nekiálltam, hogy kőrisfából faragjak egy hangszert. A gitártestet szépen meg is faragtam, de aztán a nyakával már nem ment olyan könnyen a dolog, így végül nem fejeztem be a dolgot. De nem végezhettem rossz munkát, mert később egy hangszerkészítő elkérte a félkész gitárt, és befejezte azt, amit én elkezdtem – büszkélkedett Dolhai Attila.
– Aztán 13-14 éves koromban egész nyáron dolgoztam, és a keresményemből végül vettem magamnak egy akusztikus gitárt. Édesapám nem értette, minek nekem új hangszer, amikor már tőlük kaptam egyet, de amit magamnak vettem, az sokkal jobb darab volt, és gyönyörűen szólt. Később aztán egyszer karácsonyra megkaptam életem első elektromos gitárját, persze valószínűleg a szüleim hamar megbánták, hogy ezzel ajándékoztak meg, mert utána egész álló nap azt kellett hallgatniuk, ahogy tépem a húrokat.
(Folytatjuk)
