Celeb

2 milliós bringával járja Budapestet Harrison Ford

Nagy Daniella

Létrehozva: 2016.09.13.

Maga főzte meg a kávéját, s el is mosogatott. A Bors megtalálta Harrison Ford legjobb budapesti barátait, akikhez már vissza járó vendég, akitől kirándulási tippeket, sőt fuvart is kért. Mindenki el van ájulva a világsztár közvetlenségén.

Nem túlzás: az egész ország szívébe zárta Harrison Fordot. Hogyne: ennyire kedvesen, ennyire közvetlenül talán még egyetlen világsztár sem viselkedett. Mint azt a Bors tegnap megírta, tudni lehet: a színész épp a Szárnyas fejvadász című film második részét forgatja Magyarországon, bringázott Kisorosziban és fotózkodott a pincérnővel.

Az internetes fórumokon zengedeznek róla: „Ő bezzeg nem felejtette el, hogy asztalosként kezdte. Ezért ilyen kedves az egyszerű embe­rekkel, tudja, ő is közénk tartozott.” 

A Bors megtalálta azt a csapatot, amely a legjobb barátjává vált Harrison Fordnak. A Bazilikánál lévő kerékpárboltba már visszajáró vendég a Star Wars legendás Han Solója. De hogyan is kezdődött?

– Kopogtatott szombaton, valószínűleg nem tudta, hogy csak tízkor nyitunk – kezdte a történetet a Nella kerékpárüzlet egyik, névtelenséget kérő dolgozója. –  Mire odamentem az ajtóhoz, már kisebb tömeg állt az utcán, akik szurkoltak nekem, hogy vegyem észre: Han Solo zörget a bejáraton.

Ford betolta kétmillió forintot érő bringáját a bolt műhelyrészébe. – Kérte, hogy pár dolgot cseréljünk ki a biciklijén. Megcsináltuk, vásárolt magának és a testőrének kerékpárosnadrágot, aztán kérdezte, hogy hol lehet jót bringázni. Neki ugyanis nagyon fontos a kerékpározás, tavalyi bokatörése után így erősíti magát. Kisoroszit javasoltuk.  A testőrének kölcsönadtunk egy 3-400 ezer forint értékű kerékpárt – hamarosan jött a köszönő sms Kisorosziból, hogy tetszik nekik az út – folytatta a kerékpárüzlet eladója.

De ezzel nincs vége. Tegnap ismét kopogtatott Ford, immár mint jó barát. – Hátul haverkodtunk, aztán főzött magának egy kávét, utána nem engedte, hogy mi mosogassunk, ő maga tartotta a csap alá a csészéket.

Ezután kérte az eladót, hogy vigye őt el a szállodájához. Bicajából kikapta a kerekeket, bepakolt a kis Ford Fiestámba, a testőrét addig a boltban hagyta. Elvittük őt a hotelhoz, volt meglepetés, amikor egy kisautóból szállt ki, s kiszedte a biciklijét. 

Kérdésünkre, hogy vajon milyen alapon bízott meg ennyire a hollywoodi színész a bolt személyzetében, az eladó egyszerű választ adott. – Harrison Ford egy rettentő jó kondiban lévő, erős férfi. Nemcsak fizikailag erős, hanem a kisugárzása is az. Szerintem az ilyen ember rád néz, és az első pillanatban tudja, hogy megbízhat-e benned.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714982420
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714982420
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184840_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kővé dermedt a család: elhunyt kisfiú szelleme tért vissza, nem ok nélkül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192535_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián