Délután tartanának testnevelésórát alsó tagozaton?

Délután tartanának testnevelésórát alsó tagozaton?

Iskola
PUBLIKÁLÁS: 2011. augusztus 30. 07:00
A sulikat arra kérik, gondoskodjanak róla, hogy az igazolt sportolókon kívül valamennyi kisgyerek részt vehessen a délutáni sportfoglalkozásokon és tegyenek azért, hogy azokon örömmel részt vegyenek a tanulók.

Hoffmann Rózsa azt írja a kormany.hu-n olvasható, az iskolaigazgatóknak címzett levelében, hogy elsőtől negyedik osztályig ha a gyerekek délelőtti órarendjében tornaóra nem szerepel, a délutáni napköziben kell megrendezni ezeket. Mert Hoffmann szerint a gyerekek 80 %-a úgyis napközis.

A kötelező mindennapos testnevelés bevezetéséről amúgy már megszületett a megegyezés, így a 2012/13-as tanévtől az alsósoknak heti három délelőtti és két délutáni testnevelésórát tartanak majd, míg a felső tagozaton egyelőre csak az ötödikeseknél vezetik be a mindennapos testnevelést.

Az az igazság, hogy szerintem is elvitathatatlanul fontos a mozgás megszerettetése, beépítése a gyerekek életébe. Mert mozogni jó és szükséges. De. Bizony, kötözködni fogok. A tornaóráról nekem az alábbiak jutnak eszembe: koszos padló tele hajszálakkal. Négyütemű fekvőtámasz. Körbe-körbe futás, avagy monoton ügetés a koszos linóleumon. Szekrényugrás. Medicinlabda és kislabda hajítás. Kötélmászás. Bordásfalon lábemelés unásig. Utáltam. Mindet. A kötélmászás esetében például közöltem a tanárral, hogy írja csak be az egyest, én oda fel nem mászom.

Mindegyikünk szeretett azonban kidobósozni, ping-pongozni. (Ez utóbbit például a matekteremben. Bizony, nem a tornateremben, hanem matekórán, a tanár saját zsebéből vásárolt két asztalnál. Szünetben mindenki ott játszott. Ezért az egyért tuti megérte matekra járni.)

Nagyon szerettünk kimenni a parkba duplaórán és a játszótéren pörögtünk, meg csak úgy rohantunk, nyargaltunk.

Azóta sem értem, hogy ha a mozgást szeretnék megszerettetni a gyerekekkel, akkor miért utáltatták meg helyette. Rég voltam már iskolás, talán ma már máshogy zajlanak az órák. Remélem, a napköziben kötelező tesióra nem azt jelenti, amire én asszociálok a tornaóra szó hallatán. Remélem, csak annyit jelent: engedik tombolni, játszani őket! Mert az jó. Remélem, de nem nagyon hiszem.

Center

Forrás:

http://index.hu/belfold/2011/08/29/delutani_testnevelest_akar_hoffmann/

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.