Bukásra áll matekból a másodikos gyerek – kinek a hibája?

Iskola
PUBLIKÁLÁS: 2011. június 06. 07:00
Ismerős anya a játszón. Így év vége felé természetesnek tűnik, hogy megkérdezzem, hogy megy nekik az iskola, meg persze könnyű nekem, némi linkeskedés után összekapta magát a gyerekem, de a linkeskedés se vitte a „jól megfelelt” szint alá, ahonnan ismét a jeleseket célozta meg.

photo © 2007 Robert Scarth | more info (via: Wylio)

Jaj, ne is mondd, matekból van több egyese is, megbukik szerinted? Nézek, mint a luki nyúl. Másodikban?!

Maja ráadásul se nem butus, se nem hm, alulmotivált vagy magatartászavaros. Direkte lelkes-szorgalmasan kezdte a sulit, túlteljesítette még a szorgalmi feladatokat is, írt és olvasott veszettül, állítom, több könyv fordult meg a kezében már első félévben is olvasás céljából, mint az enyémnek, hiába olvas a saját gyerekem is tökéletesen. Aztán kiderül, hogy Maja egyesei nem mind a tárgyi tudásnak szóltak, hanem mindenféle füzetotthonhagyás, leckenemcsinálás is bejátszott. Maja igazi bölcsésztípus, verset költ és ábrándozik, arra kevésbé figyel, hogy minden ceruzája katonás rendben sorakozzon, vagy pontosan pakoljon a B hétre, Maja anyja pedig százfelé szalad, az a típus, aki harminc órát akarna teljesíteni huszonnégy alatt, a tanító néni meg nyilván nagyon fontosnak tartja a pontosságot és az odafigyelést is, beleunt, hogy drága kicsi Maja, nincs az ablakra felírva a szabályjáték, se a szorzótábla, figyeljél már ide egy kicsit.

Ezzel együtt, laikusként úgy tűnik, főleg nem Maja sara a dolog, ha nem is egy matekzseni, de valószínűleg képes lenne négyes-ötösre is teljesíteni az anyagot, ha gimnáziumban nem is fog valami fényesen menni a függvénytan meg az n dimenziós sokszög. Odáig már sikerült eljutni, hogy a szülők az iskolára mutogat, az iskola pedig a szülőre, a szülő meg mély sóhajjal közli, hát igen, valószínűleg tanárt kell mellé fogadni majd.

Bősz Vekerdystaként közbevetem, ha általában sem túl jó a viszony Maja és az alsós osztályfőnök közt (nem az), akkor nem gondoltak-e iskolaváltásra, bár két év alatt az osztálytársaival már biztos jól összeszokott, de nem kéne megelőzni a további lemaradást, tiszta lappal kezdeni? „Hogyan gondolod, hordjam háromfelé őket, a Robi megölne, ha a Maja miatt másik iskolába kéne neki is járnia” – jön a gyakorlatias válasz. Na ja, a hatodikos Robiról elfelejtkeztem, neki semmi baja se tanulással, se osztálytársakkal, köszöni, jól van, esze ágában sincs másik iskolába menni. Kétfelé meg már úgyis menni kell minden reggel, a bölcsi a másik irányban van.

De így mi lesz Majával, aki már most kezdi elkönyvelni magát matematikai antitalentumnak, és tetézve a bambulást, verset ír a matekkönyv alatt, ha már úgysem érti, amit magyaráznak? Létezik olyan magántanár, aki folyamatosan felfelé szalad vele majd a lefelé haladó mozgólépcsőn, hogy átverekedje magát az egyre szigorodó követelményeken? A tanító álláspontját is értem, ha Viki, Péter és Krisztián is érti, meg a többség a huszonnyolc fős osztályban, akkor nyilván Maja készülékében a hiba, kedves szülő, magának csak három van, talán könnyebb, mint nekem a huszonnyolccal. Saját tanítványát pénzért nem korrepetálhatja, ingyen ideje nincs, ő az órán úgy érzi, megteszi a magáét.

Van rokonom, ahol a most már diplomás lányuk elfogyasztott vagy öt magántanárt, nagyjából ötödik általános és érettségi közt, változó tantárgyakkal. A felszín sikert mutat, Kata leérettségizett, majd az utált tantárgyaktól szabadulva boldogan diplomázott olyasmiből, ami érdekelte. De ez nehéz és vagyonokba kerülő út, biztos, hogy csak így mehet? És könyörgök, másodiktól?

A kisördög bennem folyton azt hajtogatja, hogy nem Maja és a tananyag közt feszülhet az igazi konfliktus. Megcsillan főiskolai matektanárom szemüvege az emlékek közt. „Maguk értékelhetetlenre írták a zárthelyit, pedig legalább négyes érettségivel érkeztek, nem is akármilyen iskolákból, nyilván bennem volt a hiba, hogy nem bírtam magukkal megértetni az anyagot. Kérem, mindenki jelenjen meg legalább hat héten át a felzárkóztató foglalkozásaimon, kedd fél négy és öt között, ahol személyesen foglalkozom mindenkivel, ha kell”. Hatunkból öten jártunk nem hat hétig, hanem fél évig, ingyen és bérmentve, hármasnál rosszabb vizsgajegye-szigorlatjegye nem lett senkinek.

Szóval, ha a sztorinak bukás a vége, tűnődöm, ki bukik valójában. Maja, a tanár, a tankönyvek-feladatlapok vagy a szülők? És hol a kivezető út? Talán az alsó tagozatban még be lehet hozni a lemaradást, az alapok alapjainál. Ötödiktől már aligha, vagy sok-sok különórával, verejtékkel és utálkozással. Pedig ha megtalálják a varázsszót, még az is kiderülhet, Maja cseppet sem tehetségtelen, csak valahol eltévedt a számok labirintusában. Meg kell fogni a kezét és kivezetni onnan. Amíg még lehet.

Vakmacska

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.