Egyre több páciens és fogorvos számol be olyan tapasztalatokról, hogy bizonyos típusú gyógyszerek mellett megnőhet a fogászati problémák kialakulásának kockázata. A figyelem középpontjába újabban ebből a szempontból is egy népszerű, fogyókúrához használt készítmény, az Ozempic került, amelyet eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére fejlesztettek ki. Alább mutatjuk, mi állhat a fogazatra gyakorolt negatív hatása hátterében.

Az Ozempicet elsősorban a vércukorszint szabályozására fejlesztették ki, de idővel a túlsúly kezelésében is népszerűvé vált. A hatása több téren jelentkezik: csökkenti az étvágyat, lassítja az emésztést, mindennek következtében pedig hosszú távon jelentős testsúlycsökkenést okoz. Amivel viszont kevesen számolnak, az a szájüregi mellékhatás. Sok páciens tapasztal szájszárazságot, érzékeny fogínyt, sőt fogvesztést is, olyanok is, akiknek korábban nem volt gondjuk a fogaikkal.
Szakértők szerint a szájüreg imént említett kiszáradása lehet az egyik közvetett oka a fogproblémák kialakulásának. A nyál ugyanis fontos szerepet játszik a fogak védelmében: semlegesíti a savakat, segít a baktériumok elleni védekezésben, illetve hozzájárul az egészséges szájflóra fenntartásához. Ha ez a védőréteg csökken, könnyebben alakulhatnak ki gyulladások, fogszuvasodás, vagy ínyproblémák. A hosszan tartó szájszárazság ráadásul nemcsak kellemetlen, hanem nehezítheti a beszédet és a rágást is.
A test hirtelen átalakulása is hatással lehet a fogazatra. A csökkent tápanyagbevitel miatt vitaminhiány alakulhat ki, főként, ha a fogyás nem kiegyensúlyozott étrenddel történik. Ez befolyásolhatja a csontozat, az ínyszövetek, és a fogak állapotát.
Jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő tudományos bizonyíték arra, hogy az Ozempic és az ahhoz hasonló gyógyszerek közvetlenül károsítják a fogakat vagy az ínyt. Ugyanakkor a páciensektől érkező visszajelzések alapján egyre többen vizsgálják ezt az összefüggést. A szakemberek azt javasolják, hogy aki ilyen típusú készítményt alkalmaz, fokozottan figyeljen a szájápolásra és jelezze a fogorvosának, ha bármilyen változást tapasztal. A rendszeres kontroll ilyenkor még fontosabb, különösen az Ozempic hosszabb távú alkalmazása mellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.