A Debreceni Egyetem (DE), az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem (ELTE) és az igazgatóság kutatói drónokkal vizsgálták a Hortobágyi Nemzeti Park vadló ménesét. A vizsgálatok eredményeit a napokban publikálták a Nature Communications című rangos nemzetközi tudományos folyóiratban, melyről rövid videó anyag is készült – olvasható a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság közösségi oldalán.
A vadlovak összetett, többszörösen tagozódott társadalomban élnek, akárcsak mi emberek, aminek csoportszerkezete – sőt a nemrég bekövetkezett és jövőben várható változásai is – megérthetők nagyfelbontású légifelvételek segítségével, mutat rá a tanulmány, amelyben a hortobágyi Przewalski ménes összes egyedének mozgását követték drónokkal – számolt be Facebook-oldalán a kutatásról az Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék – Debreceni Egyetem.
Egy nagy állat csoport szociális viselkedésének vizsgálata fáradságos, rengeteg időt igénylő munka klasszikus megfigyelési módszerekkel. A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány azonban rávilágít, hogy nagyfelbontású adatokat gyűjtve az állatok mozgásáról már néhány percnyi felvétel is elegendő információt szolgáltathat ahhoz, hogy a populáció társas felépítését megismerjük, sőt akár a csoport dinamikájának múltjáról és jövőjéről is következtetéseket vonhassunk le. A tanulmányból egy rövid videó is készült.
A kutatás során készített felvételeket vetették össze a HNPI több mint 20 éves adatbázisával. A kutatás legkiemelkedőbb vonatkozása az, hogy több mint 270 ló mozgását és szociális viszonyait tudták egyszerre vizsgálni a kutatók, mely klasszikus módszerekkel nem lett volna lehetséges.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.