Sziklakápolna és rétesház - Őszi kirándulás Zebegényben

túra
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 24. 08:42
Zebegényi kirándulásunk 3 naposra sikeredett, ami alatt szép nagy utat tettünk meg a környéken, a Sárkánymezőn, a településen, és a sziklatemplom környékén is. Tartsatok velünk egy fotós túrára.

Amint leértünk a faluba, rögtön a település gyönyörű templomával találtuk szembe magunkat. A leírások szerint, amit az épület mellett találtunk, a templom megépítésére 1907-ben friss építészdiplomás Kós Károly és Jánszky Béla kaptak megbízást. A berendezési tárgyak (oltár, szószék, padok, színes üvegablakok) is az építők elképzeléseit tükrözik.

Forrás: Travelo.hu

A tervezők, valamint a munkákba később bekapcsolódó Györgyi Dénes, és a gazdag belső díszítést készítő gödöllői iskola tanára, Kőrösfői-Kriesch Aladár és tanítványai együttesen, egy közös gondolat szellemében hozták létre a XX. századi magyar templomépítés egyedülálló alkotását.

Mikor ott jártunk, csak a belső üvegajtón keresztül tudtunk bepillantani, de a különleges díszítés és a tetőszerkezet kialakítása tényleg elképesztő látvány.

Forrás: Travelo.hu

A történet másik része a Sziklakápolna, ami a Kálvária-domb alján a szerpentin mentén található. A legenda szerint egykor egy remete is élt itt. Az ő munkája a barlang jobb oldalán látható gyönyörű kő dombormű, amely Szűz Mária megkoronázását és a Szentháromságot ábrázolja. A remete halála után kibővítették a barlangot, és templommá alakították át.

Forrás: Travelo.hu

Az 1770-es évek végén már álló templom szentélyeként használták a barlangot. Az Öregtemplom lebontása után évtizedekkel később, 1938-ban Jékey László és Bartóky Magda építtette a jelenleg is látható díszes, címeres homlokzatot a kovácsoltvas kapuval Hendrich Antal tervei alapján.

Forrás: Travelo.hu

A kápolna mellett a hegybe mélyedve található a remete sírja. Augusztus 5-én, búcsú napján tartanak itt litániát. Adventkor pedig életnagyságú betlehemet csodálhatunk meg a kápolnában.

Napraforgó házak

Elhagyva a Kálvária-dombot és tovább sétálva a templom mögötti utcába a falu egykori főútjára térhetünk át. Itt pilanthatjuk meg a Dunára néző Napraforgó-házakat, melyekben gr. Károlyi Lászlóné sz.gr.Apponyi Franciska gyermekparadicsoma működött. A házakat 1936-ban alakították ki és "Virágnyaralókként" váltak ismerté. A házak ma utcakép és helyi védelem alatt állnak. Jellemzőjük az encián kék szín, melyet idővel néhány házon már átfestettek.

Forrás: Travelo.hu

A mi utunk ne a Napraforgó házak felé, hanem egy belső úton vezetett, de szép házakat és kerteket, teljes nyugalmat és lelassult időt ott is találtunk. Az út végén pedig várt ránk a Rétesház (Gödöllőn is találni egyet), ahol az egyik legfinomabb rétest, vaníliás túrósat kóstoltunk, házi teával kísérve.

Monarchia stílusú állomás és Duna part

A Budapest-Pozsony vasútvonalat 1846-ban kezdik építeni; ennek a Vác-Párkánynána közötti szakaszát 1851-ben adták át a forgalomnak. Ez a vonal Zebegényt is érintette. Ekkor épült meg a hétlyukú zebegényi vasúti boltozott völgyhíd, ami a maga nemében hazánkban kiemelkedő ipari műemléknek számít. Zebegény vasútállomást kapott. Az állomás épülete a monarchia stílusában épült, és eredeti formájával turisztikai látványosság.

Forrás: Travelo.hu

Zebegény, Budapestről nézve, az egyik legtávolabbi, a Dunakanyarban fekvő település. Ami nem éppen probléma. Körülbelül egy óra alatt eljuthatunk ide vonattal a Nyugatiból, és legalább tovább gyönyörködhetünk a magával ragadó tájban, a széles Duna felett fodrozódó felhőkben.

Források: zebegeny.org; ilovedunakanyar.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.