Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy milyen izgalmas programokkal várták a hétvégén a nagy érdeklőséssel övezett repülőnapokat Kecskeméten. Arra viszont nem lehetett számítani, hogy még a szokásosnál is nagyobb izgalmakra kerül sor a rendezvény alatt, ugyanis az első napon, szombaton negyed 2-kor váratlan vészhelyzet állt elő. A bemutató közben leállt az Olasz Légierő F-2000A Eurofighter Typhoon egyik hajtóműve. A pilóta próbálta újra beindítani, sikertelenül, ezért a manővereket megszakítva a protokollnak megfelelően nekikészült a leszállásnak, és hidegvérrel, baj nélkül lehozta a gépet – írja a baon.hu.
A két nap alatt 120 ezer látogató követte a programokat a nyolc év után megrendezett kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutatón – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A haditechnikai bemutató mindkét napján már reggel 7 óra előtt hosszú sorokban várták az emberek a kapunyitást.
Sokan voltak a kecskeméti repülőbázis körüli térségben is, akik az utak mentén, illetve a mezőn figyelték a légtérben zajló bemutatókat.
Az első napon a legnagyobb sikert a honvédség légi és szárazföldi eszközöket felvonultató látványos dinamikus bemutatói, valamint a Saudi Hawks és a Török Csillagok repülőegyüttesek légi show-ja aratta. A több mint 15 ország részvételével zajlott légibemutatók és haditechnikai kiállítások mellett a látogatók kiemelt figyelemmel kísérték többek között a szárazföldi eszközök dinamikus bemutatóit, írja az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.