Mentett állatok között farmkempingezhetnek a Balatonnál

Siófok
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 20. 15:17

Nagyon nehéz helyzetbe került a Samsara Fesztivál alapítói által létrehozott, Siófok-Töreki területén található Dharma Lómenhely. A bevételeket korábban biztosító fesztivál a járványhelyzet miatt elmaradt, a korlátozások miatt pedig az állatok ellátását végző önkéntesek sem jöttek. A szükséghelyzet végül elhozta a megoldást.

Itt új esélyt kapnak és nyugodt életet élhetnek a lovak Forrás: Dharma Horse Rescue Shelter & International Youth Camp/Facebook

Mint Czinkóczky Csaba, a menhely alapítója a welovebalaton.hu-nak elmondta: "A mi esetünkben nem volt olyan lehetőség, hogy feladni. 130 állattal nem lehet megszüntetni a helyet, mert ezeket az állatokat nem tudjuk kiengedni, vagy visszavinni oda, ahonnan jöttek."

A cikkből kiderül, hogy a negyvenhektáros, gyönyörű terület a szabadon kóborló, bántalmazott és elhanyagolt lovakon túl 47 kecskének is otthont adott. A helyszínen készen állt a fesztivál infrastruktúrája, ahol apró bungalókat állítottak fel, és gyerektáborokat kezdtek szervezni. Azután jöttek a szülők is, és a szálláskereső vendégek is, mert a tónál már alig lehetett kiadó szobát, nyaralót találni.

Egy ilyen helyen a gyerektáborok résztvevőinek garantáltan természetközeli élményekben lehet részük Forrás: Dharma Horse Rescue Shelter & International Youth Camp/Facebook

„Megtaláltuk a túlélés módját, szálláshellyé alakultunk. Gyorsan el is neveztük magunkat kemping helyett farmpingnek. Mert ez egy farm, ahol együtt élsz az állatokkal, így nem ér panaszkodni azért, mert tele van lóürülékkel a terület vagy hogy nincs légkondi.

– mesélte Csaba az új szálláshelytípus jellemzőibe.

A faházbérlés mellett lehet sátrazni, van főzési lehetőség, több zuhanykonténer és a fesztiválra telepített angol WC-k is maradtak. A faházak berendezése egyszerű, ágynemű nincs, érdemes hálózsákot hozni (vagy bérelni is lehet), de cserébe az égbolt itt gyönyörű, olyan, mintha egy planetáriumban lenne az ember, sokan nem is sátorban, hanem a szabadban éjszakáznak nyáron.

Az egyszerű, természetközeli szálláshely olcsó alternatívát jelent a balatoni szállások árfekvéséhez képest.

Tavaly nyáron már telt házas volt az egykori fesztiválhelyszín, a lómenhely – vagyis új nevén „a mentett állatok kertje" – így megmenekült, de a nyári bevétel csak kb. február elejéig tartott ki. Mintegy 30 lovat, 80 kecskét, valamint szamarakat, bikákat, kutyákat, macskákat kell etetni, féregteleníteni, fizetni az állatorvost. Sokmilliós tétel ez a téli hónapokban, amikor elfogy a réten lekaszált fűből készült, saját széna. Kamionszámra hozzák a takarmányt ilyenkor. Mindenféle segítség, támogatás jól jön, az is, ha az idelátogatók hoznak magukkal eledelt.

A kecskék is otthonra leltek Forrás: Dharma Horse Rescue Shelter & International Youth Camp/Facebook

A helyszínen lehet önkéntes munkát végezni alkalomszerűen és napi 4 órában is, például sétálgatni a lovakkal vagy csak a közelükben lenni.

A menhely lakói traumatizált lovak, akik nagyon rossz helyről, nagyon sok bántás után kerültek ide, már az is jó, ha látják, hogy nem kell minden embertől félniük.

A Dharma Lómenedék terápiás központként is működik: hátrányos helyzetű, autizmussal élő és sérült gyerekek is látogatják a menhelyet, és őket is bevonják az állatok gondozásába. Nyáron az állatgondozó gyerektábor is folytatódik, már most vannak jelentkezők. A program délelőtt állatgondozás, délután strand, este pedig valamilyen kreatív foglalkozás, egy héten keresztül – írja a welovebalaton.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.