A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben lévő mezőnagymihályi Batúz-tanyán tartott furioso-north star ménes vérvonalának javítására, valamint a fajta ritka vonalainak megőrzése érdekében, 2021. januárjában Romániából 14 furioso-north star fajtájú lovat vásárolt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
A furioso-forth star – vagy ismertebb nevén mezőhegyesi félvér – Magyarországon kitenyésztett, 2004 óta pedig nemzeti kinccsé nyilvánított lófajtánk. A fajta kialakulása 1841-ben kezdődött el. Rendkívül kedvelt volt a katonai felhasználásban, és a mezőgazdasági hasznosításban is. A következő száz évben a történelmi események következtében a fajta fejlődése és elterjedése többször törést szenvedett, egészen az 1980-as évek végéig, amikor elhatározásra került, hogy a hagyományos magyar fajtákat genetikailag és fenotípusosan különválasztva újra tenyészteni kezdik.
Napjainkban az alacsony egyedszáma miatt, ami 500 körüli tenyészkancát és 80 tenyészmént jelent, a védett őshonos állatfajták közé sorolják.
Az I. világháború utáni román megszállás során Mezőhegyesről is sok, értékes lovat elvittek. A számadások szerint körülbelül 44 félvér kancát, 4 mént és 60 évjárati csikót zsákmányoltak 1920 márciusában.
Szerencsére a megszerzett lovakat eredeti jellegüknek megfelelően kezelték és tenyésztették tovább az eredeti megjelölést, számozást alkalmazva. Így a ma Romániában található mezőhegyesi félvérek, a fajta szempontjából fontos genetikai értéket képviselnek. A tavalyi év végén sikerült a ritka, 1. számú eredeti mezőhegyesi kancacsaládba tartozó egyes egyedeket felkutatni – amelyek származása az 1700-as évekig visszavezethető – és ez év elején ezen egyedeket megvásárolni – olvasható a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság weboldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.