Új játékokat kaptak a lakók a Fővárosi Állatkert 154. születésnapján

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 07. 16:50

Bár nem kerek az évforduló, az Állatkert honlapján azt ígérik, hogy a szülinapon látnivalókból nem lesz hiány. Ebből az alkalomból egyébként az állatok új játékokat kaptak, az intézmény beszámolója szerint ezúttal a vörös vadbivalyoknak, a zebráknak, a cebui disznóknak, és még néhány állatnak kedveskedtek új játékokkal, de persze Zulu, a gondozóik által cumisüveggel felnevelt ifjú szurikáta sem maradt ki a játékosztásból.

"Állataink ugyanis nagyon szeretnek játszani, így munkatársaink sokat törik a fejüket azon, hogy milyen játékokat eszeljenek ki számukra. A játékok egy részét mi magunk készítjük, de az sem ritka, hogy kifejezetten ezzel foglalkozó cégektől szerzünk be speciális, állatkerti állatoknak szánt játékszereket" – fogalmaznak weboldalukon.

Idén is rengeteg kisállat érkezett és született a fővárosi állatkertben, a nagy bébi bummról nemrég egy videót is készítettek. A napokban jött világra például egy szumátrai orángutánkölyök, és a héten már az egyhónapos sörényes hangyász kölyök is megkapta végre becsületes nevét, amelyet a Facebookozók közössége szavazott meg neki. Így aztán, a hétvégi szülinapi bulin már Gubával is lehet találkozni a hangyászok kifutójában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.