Idén nyáron indulhatnak az első nyaralóhajók Magyarországon

nyaralóhajó
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 25. 10:23

Magyarország 2017 végén döntött arról, hogy meghonosítja az Európa-szerte népszerű nyaralóhajózást. A program keretében hajóvezetői engedély nélkül is vezethetők a szállást is nyújtó, lassú járású motoros hajók, azonban a bérlés előtt elméleti illetve gyakorlati oktatáson kell részt venni.

Forrás: nyaralóhajózás/Facebook

2019-ben tíz nyaralóhajó érkezett Magyarországra a francia Nadia Grouphoz tartozó Nicol's Yacht gyárából, és még további tíz hajó érkezik két héten belül. A vadonatúj, 20 egységből álló magyar flottát az Estivale család Quattro, Sixto és Octo típusai alkotják. A 2-4-8 személyes hajók mindegyike két ággyal kiegészíthető.

A programnak jelenleg két báziskikötője van: Kisköre (Tisza-tó) és Tokaj. Mindkét kikötőben 10-10 hajó várja majd a vendégeket. A kiskörei báziskikötő szeptemberre készül el, addig is a MAHART a Köre Kikötő meglévő infrastruktúráját biztosítja az érkező vendégeknek. A Tokaj báziskikötőt vasárnap adták át hivatalosan.

A tiszalöki vízerőmű felújítási munkálatai miatt az idei szezonban két külön szakaszon közlekedhetnek a nyaralóhajók, 2021-től azonban a teljes útvonal átjárhatóvá válik. A nyaralóhajós útvonal idén a Tisza-tavat, a Felső-Tiszát Dombrádig és a Bodrogot Sátoraljaújhelyig foglalja magába.

A MAHART a teljes hajózási útvonalon végez kikötőfejlesztéseket, számos kikötési pont lesz elérhető a hajós turisták számára. 2019-ben 12 kikötési pont épült meg, idén pedig további hat építése zajlik. Hamarosan átadják a hajózáshoz kapcsolódó informatikai rendszert is, amely az utasok biztonságát, illetve a hajóbérlők minél szélesebb körű kiszolgálását segíti majd.

Az idei szezonban július 1-től bérelhetnek hajót azok, akiknek van hajóvezetői engedélyük, augusztus 1-től pedig már azok is, akiknek nincsen. A foglalási feltételeket és egyéb információkat a nyaralohajozas.hu oldalon tekinthetik meg az érdeklődök. Európában a Nicols hálózatában - amely 600 hajót üzemeltet a nyugat-európai csatornákon, Portugáliától Németországig -, és mintegy 500 utazási irodában fogják értékesíteni a magyarországi nyaralóhajózás lehetőségét - adja hírül az MTI.

A hajózáson kívül a vízi út környezetében egyéb aktív kikapcsolódásra is van lehetőség: a környéken lehet biciklizni, emellett strandolás, a kajakozás, a horgászat, a lovaglás és a kirándulás egészítheti ki a hajókázást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.