Különleges tömegsír nyomaira bukkantak a Móra Ferenc Múzeum szakemberei egy homokbánya területén, a Hódmezővásárhelyt elkerülő út építéséhez kapcsolódó régészeti feltárás során. A Krisztus előtti 8. századra keltezhető sekély gödörben tizenegy ember maradványait tárták fel a régészek - írja közleményében a múzeum.
A rétegtani nyomok alapján megállapították, hogy az emberi maradványokat az oszlás különböző fázisaiban egy időben temették el mintegy 2800–2700 évvel ezelőtt. A közlemény szerint ez a kopáncsi objektum régészeti értelemben pont ezért, vagyis a különböző időpontban bekövetkezett halálozások miatt, nem tekinthető tömegsírnak.
"Minden jel arra mutat, hogy az egyének nem háborús okokból vagy járványtól vesztették életüket. A jelenség mögött sokkal inkább egy sajátos temetkezési rítus állhat, amely során a közösség korábban önállóan elföldelt maradványait egy meghatározott alkalommal közös gödörben véglegesen újratemetik" - adott magyarázatot a szokatlan jelenségre Pópity Dániel, a Móra Ferenc Múzeum ásatásvezető régésze.
A humán csontanyag helyszíni elemzését Dr. Paja László antropológus végezte el. Vizsgálatának köszönhetően tudható: a gödörben férfiak, nők valamint gyermekek maradványai is megtalálhatók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.