Ennyi lovag egyszerre még sosem volt Visegrádon

Visegrád
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 09. 18:08
Ezen a hétvégén a nyolc ország ezer kosztümös szereplője mellett, középkori sportversenyek, lovagi tornák és számos program várja a látogatókat a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon.

A hétvégén rendezik meg az ország egyik legjelentősebb történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A háromnapos szabadtéri eseményen hét helyszínen közel száz féle hagyományőrző programmal várják a látogatókat.

Galéria: Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Fotó: Andor Schober / Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Az eseményre a Kárpát-medencéből, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Olaszországból, Németországból, Szerbiából, Szlovéniából és Romániából is érkeznek hagyományőrző csoportok. A Palotajátékok mindhárom napján idén is családbarát, gyerekeknek szóló programokkal, látványos, középkort idéző sportversenyekkel, színpompás lovagi tornákkal, fáklyás felvonulással és koncertekkel készülnek a szervezők.

A legnagyobb látványosságot a királyi palota eredeti lovagi torna pályáján megrendezett lovagi tornák adják, amelyekre idén a rendezvény három napja alatt tíz alkalommal kerül sor. A látogatók három (Kázmér lengyel király lovagi tornája, Károly Róbert magyar király lovagi tornája, János cseh király lovagi tornája) különböző felépítésű és hosszúságú lovagi tornát nézhetnek meg ugyanazon a helyszínen, ahol az 1335-ös királytalálkozót is tartották. A lovagi tornák során íjászbemutatók, lovas és gyalogos küzdelem, solymászbemutató, táncbemutatók, látványos csatajelenetek, valamint az olasz zászlósok bemutatói zajlanak több száz magyarországi és külföldi szereplő részvételével.

A Parkszínpadon és a Salamon-torony teraszán régizenei koncertek, táncbemutatók, bábszínház és lovagi bemutatók várják a közönséget, a bátrabb látogatók a lovagi hétpróbán maguk is bizonyíthatják ügyességüket. Több mint 100 vásározó és tucatnyi vendéglátó egység várja a látogatókat, egységes megjelenéssel és minőségi portékákkal. A vásári forgatagban egész nap utcazenészek, komédiások és középkori életképek szórakoztatják a vendégeket - olvasható a közleményben.

Galéria: Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Fotó: Andor Schober / Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

A Királyi borudvar pénteken és szombaton éjfélig, vasárnap 19 óráig várja vendégeit a palota alsó fogadóudvarán, ahol a látogatók megkóstolhatják a történelmi Magyarország legkiválóbb borait, és együtt lakomázhatnak a királyokkal és díszes kíséretükkel. A tányérokra többek között
olyan, középkori receptúra szerint készült ínyencségek kerülnek, mint a tárkonyos őzragu, az egész malac java, vagy a sült kacsacomb vörösboros-mézes káposztával. A városi parkban középkori katonai tábor épül, ahol a vendégek bepillanthatnak a lovagi élet mindennapjaiba és kipróbálhatják a kor fegyvereit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.