Megint önkénteseket várnak szombaton és vasárnap a vármentő hétvégére Csobáncra. Az önkéntesekkel reggel nyolckor találkoznak a gyulakeszi templomnál, de akár később is lehet csatlakozni a várat rendbe szedőkhöz a hegytetőn. A Csobánc Váráért Közhasznú Alapítvány önkéntesei megtisztítják a romvárat a káros növényzettől, füvet nyírnak, szemetet szednek, köveket depóznak, amiket aztán később a falak helyreállításához használnak fel.
Évente kétszer, tavasszal és ősszel rendeznek ilyen vármentő hétvégét, a romvár ugyanis kritikus állapotban van. Ezért az alapítvány célja a meglévő falak konzerválása, és a vár feltárása: a föld alól előkerülő falakat megóvása. Legutóbb áprilisban tartottak vármentő hétvégét, akkor a szervezők azt kérték - tekintettel a korlátozott számú munkaeszközre-, hogy lehetőség szerint munkáskesztyűt, bozótvágót, lapátot és kapát mindenki vigyen magával.
Cserébe azonban napszállta után a hangulatot tábortűz mellett, jóféle borral, énekszóval alapozták meg, hogy aztán másnap már házi pálinkával és újult erővel folytathassák a munkát addig, amíg csak bírják. Talán ezen a hétvégén sem lesz másképp.
Látott már darvakat csapatban vonulni? Ha nem, jó szívvel ajánljuk a Hortobágy egyik leglátványosabb madármozgalmát, amely a késő őszi naplementék kellően romantikus eseménye. Ilyenkor a még nálunk lévő madarak melegebb éghajlatú tájakra indulnak tovább, és teszik ezt szép számban, ugyanis az elmúlt 15 évben a Hortobágyon átvonuló darvak száma néhány ezerről 80-100 ezerre nőtt.
Szombaton és vasárnap ezért egész napos darukövető programokkal várják a látogatókat a Hortobágyi Vadasparkban. Hajnalban kis vonattal indulhatunk a darvak nyomába, nappal a madarak táplálkozási helyeire vezetnek szervezett túrákat, alkonyatkor pedig a jellegzetes daruhúzásnak lehetünk részesei. A hozzáértők szerint az őszi, bágyadt napsütésben a darvak ezreinek krúgatása különös, megnyugtató hangulattal ajándékozza meg a szemlélőt.
Emellett egész napos pikniket tartanak a vadasparkban, ahol biovásárral, népi- és kulturális programokkal várják a nagyobbakat, míg a legkisebbeket kézműves foglalkozásokkal, a daruudvarban pedig a darutánc megtanulásával. Külön helye lesz a nemzeti parki termék vásárnak, ahol szürke marha, bivaly és őstulok szalámi katonákat is kóstolhatunk. Ha pedig az időjárás is kedvez a darutúrázóknak, derült égbolt esetén késő este csillagászati bemutatót is tartanak. A részletes programról a Hortobágyi Nemzeti Park oldalán olvashatunk.
Aki viszont azt szeretné látni közvetlen közelről, hogyan halásszák le négyszáz méteres húzóhálóval az Öreg-tavat, annak hétvégén Tatán a helye. Ennek örömére aztán bekapcsolódhatunk a tatai vár és az Esterházy-kastély környezetében rendezett fesztiválra is, ahol az ország egészének halas gasztronómiáját felvonultató halfőzéssel és vásárral várnak minket, hogy ne csak a szokásos halételeket, de kimondott specialitásokat is megkóstolhassunk.
A rendezvényen lesz kézműves- és kirakodóvásár, délutánonként hagyományőrző néptáncegyüttesek lépnek fel és koncertekkel is szórakoztatják a közönséget. A lehalászás idejére a tómederben hagyományosan felállítják a századelő hangulatát idéző, nádból készített halászkunyhót, amely csak a tatai Öreg-tóban folytatott halászok tevékenységére volt jellemző. A népünnepélynek számító lehalászást az 1800-as évek végén kezdték el, aztán a hálóvetés rendesen társasági eseménnyé vált, 2001-ben pedig szervezett formában a Tatai Mezőgazdasági Zrt. elevenítette fel először ezt a hagyományt.
A fesztivál jó lehetőség arra, hogy egy kicsit közelebről is megismerjük a halászok nehéz fizikai munkáját, annak minden szépségével együtt. A részletes programról és a fellépőkről a halfesztivál oldalán olvashatunk.
Aki viszont a hétvégét a Tisza-tónál tölti, annak Poroszlóra is el kell látogatnia. A hétvégén ugyanis madaras fesztivált tartanak a Tisza-tavi Ökocentrum szabadidőparkjában, ahol egész nap madárbemutatókkal, madármegfigyelő csónakos túrákkal, "állati" kézműves- és kirakodóvásárral várják a látogatókat.
A Tájház hagyományőrző baromfiudvaránál a kormoránok, pelikánok és gólyák mellett, nemcsak a Harris-héja, a Vándor- és a Feldegg-sólyom étkezési szokásait ismerhetjük meg, de azt is bemutatják, hogyan lakmározik az afrikai uhu bagoly. Aki viszont szó szerint madártávlatból szeretné a tavat szemlélni, az jobb, ha felmegy az Ökocentrum körpanorámás kilátótornyába, ahol 10 és délután kettő között távcső és idegenvezető segítségével hozzák közelebb a térség elképesztően szép, távolabbi pontjait is.
Mi nyár végén jártunk az Ökocentrumban, kellemes élményhalmazt gyűjtöttünk, de ezen a hétvégén bárki megteheti ugyanezt, hiszen egész Poroszló kedvezményes éttermi és szálláslehetőséggel készül. A bővebb programért és a kedvezményeket beváltó helyekről ezen az oldalon érdemes tájékozódni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.